M.I.B.2

Hajlamos vagyok elfelejteni, hogy a Men in black 2 egy egészen extrém és pazar humorú film. Évekkel ezelőtt láttam utoljára, Most meg a tv elé ragadtam, mint hülyegyerek a frissen festett padra.

(külön erotika részleg a hátsó helységben!)

ésa vége (sajnos csak angolul, de lényeg ott van)

telefonos kérdezz - felelek, és...

"-most miért válaszolgatsz úgy nekem, ahogy más gyerekek szoktak beszélni az anyjukkal, amikor telefonálnak?!
-azért anya, mert most olyan kérdéseket tettél fel, amikre csak úgy tudok válaszolni!"


Szóba került valamelyik nap nagyobbik gyerekkel a tetoválás. Hogy most már megtehetné, hiszen elmúlt 18 és nem fogok beleszólni, viszont nincs jelenleg semmi, ami annyira fontos lenne neki, hogy magára varrassa.
És erről eszembe jutott, hogy nekem egy kicsi kiugró körhintaló elférne a bokám környékén így 40 felett. :)

pillanatok

Életem első esőmentes Kowalsky koncertje.
Életem első Kowalsky koncertje, amikor a fiam kézen fog és bevisz előre a sűrűjébe.
Életemben az első alkalom, amikor egy koncerten valaki felajánlja, hogy a nyakába vesz, ha akarom (igen, a fiam).
Életem.

fészekmeleg

Úgy tűnik, mégsem vagyunk teljesen fészekhagyók.

Az én családom története nem különleges, talán egy kicsit rendhagyó. Az én családom olyan... szétszórt. Azt hiszem, soha nem volt igazán családosan összeszedett, és ezen sokáig az évek sem segítettek.

Nekem jutott 2 nagyszülő, szerencsére ők elég sokáig ahhoz, hogy ráérezzek, a nagyszülők a szeretetért vannak. Csakis a vegytiszta szeretetért. Hogy kényeztessenek. Hogy legyen egy hely, ahol nem kell viselkedni, ahová bizalommal lehet menni. Ahonnan mindig lehet kapni pénzt, paripát, fegyvert az élethez.

Jutott szerencsére 2 szülő is. Mára megbocsátottam nekik, hogy felneveltek, szerettek, okot adtak arra, hogy pszichológushoz fordulhassak és lehetővé tették, hogy minden erényüket és hibájukat felhasználhassam a saját emberré válásomhoz. :)

Kaptam 2 féltestvért. Túl időseket és távolságtartókat - távollevőket  ahhoz, hogy valóban azt érezhessem, vannak testvéreim. Ugyanakkor legalább a tudat megvolt, hogy mégsem vagyok teljesen egyke.

Kaptam 4 unokatestvért is az élettől. 3 elveszett, még gyerekkoromban valami rejtélyes, felnőttes ok miatt, viszont a 4. mindig testvérként volt nekem.

1 nagynéni-keresztanya innen, egy nagybácsi onnan. Nagyszülők testvérei innen is,onnan is. :)

Néhány éve megtaláltuk egymást a 3 elveszettel, és azóta kicsit kerekebb a világom, főleg, hogy tartjuk a kapcsolatot fb-n, telefonon, személyesen.
Családi találkozó viszont most volt először, a bátyám szervezte.
Vérszerintileg Apu, bátyám, 3 unokatestvér, 4 családi gyerek és én, plusz a sógornőm, az egyik unokatesóm felesége és Élet.

Nem tudok többet mondani, nagyjából 1 napot töltöttem valami narancssárga színű, puha illatú fészekmelegben.
Mintha mindigegyütt,.. mintha sosemkülön...

Köszönöm.

csak nyár

Ez a nyár eddig különleges.
Mert azt érezteti, hogy az élet tele van szépséggel, szeretettel, élményekkel, meglepetésekkel.

Annyi mindenről kellene mesélni.
Panaszkodni könnyebb, mert azzal kicsit meg is szabadulunk talán a fájdalomtól (főleg, ha találunk egy hülyét, aki még át is veszi tőlünk) . A jót pedig igyekszünk önzőn megtartani magunknak. Talán félünk, hogy a dolog fordítottan arányos: minél több ember tudja, annál kevesebb öröm marad nekünk.
Azt hiszem, ez nem igaz. Hiszem, hogy az öröm többszöröződni képes.

Szóval ennek reményében szeretném rátok zúdítani megosztani veletek azoknak az örömöknek egy részét, amiket megéltem-megéltünk a nyáron:

Nagyon sok családi közös programunk volt eddig. Ilyen-olyan falunapok, kis fesztiválok, közös kóstolások, koncertek.
Nagy gyereknek is van jogosítványa, ügyes, óvatos és szeret is vezetni.
Kicsibb gyerek is vezet már, mert a KRESZ vizsgája sikerült.
Volt apu Mátraházán, anyu Hajdúszoboszlón, és én addig kicsit többet kaptam az itthon maradó szülőből, ami tényleg csak ritkán volt nehéz.
Voltam Boszinál és nagyon szerettem ott lenni.
Újra beszélgetek (e-mailezek) Maniccal, aki a fogadott öcsém, és ez mindig boldogság.
A gyerekek időnként megnyílnak. Végtelenül örülök, hogy még mindig méltónak találnak a bizalmukra.
Kicsibb gyermeknek van orrpiercingje, szülinapra kérte. Nagyobb gyermek viszont kivette az ajakpiercingjét, mert az "már nem kell", csak a fültágesz. Szóval halad az élet a maga kisérletezős-önállósodós-felnövős útján.
Egyébként is jönnek-mennek, szervezkednek és nem tudom visszatartani őket. Nem azért, mert nem tudnám, hanem azért, mert nem is akarom. Mert szeretem ahogy megtapasztalják a dolgokat. Igen, néha eláztatja a kicsi a vállam, és pasisan hisztizik a nagy. Mit csodálkozom? Néha én is eláztatom Élet vállát és ő is hisztizik nekem, szóval mindenki teszi a dolgát.
Mindkét gyerek dolgozik-dolgozott a nyáron.
3 nap nyaralás, ami többet ért, mintha 2 hétig tartott volna.
Jó adag önismeret és stabilitás lett az enyém.
Folyamatosan megy a jumping, függő lettem és most tiszta zizi vagyok, mert 2 hét szünet van ( -12 kg 10 hónap alatt :D).
Viszont letettem átmenetileg a könyveket. Most ezt egy cseppet sem bánom.
És a nyár legnagyobb dobása számomra, hogy tavasszal rátaláltam, első látásra beleszerettem, elhatároztam és aug.8-án megvalósítottam. Időnként küzd az ember a démonjaival és nincs nagyobb boldogság, mint egyet-egyet magunk mögé utasítani. Szóval megazipline:

Kapcsolat

Minden kapcsolatnak időt kell adni. Időt és esélyt arra, hogy azzá fejlődhessen, amiért létrejött.
Mert azt, hogy miért találkozom valakivel, soha nem tudhatom, csak abban lehetek biztos, hogy valamiért be kellett, hogy lépjen az a másik az életembe.
Megtehetem persze, hogy azonnal kilököm, lezárom, mielőtt bármit megtudnék róla, vagy éppen magamról, ebben a viszonylatban, az adott közegben.
Helyből felszállva persze kimondható, hogy XY csak érdekből, közös munkára, hosszútávra, vagy szex miatt került kapcsolatba velem, vagy éppen azért, hogy legyen valaki, akit feltételek nélkül utálhatok.
Ha hidegen, ésszel csinálom, és ott tartom az egészet a kezdőpontnál (ami munka, az munka, ami szex, az szex, aki első látásra utálatos, azt utálom), akkor az lehet jó, mert kontroll alatt tartható. Minden az, ami. Se több, se kevesebb.
Viszont, ha engedem fejlődni az egészet és a szív is belekerül, akkor könnyen lehet, hogy valami egészen érdekes nő ki belőle.
És kaphatok váratlan reakciókat. És az fájhat is. És örömet is szerezhet. És meglepetést is tartogathat.
És pont nem biztos, hogy az lesz, aminek indult.
Mindenképpen több lesz.
És mindenképpen kockázatosabb felvállalni, hiszen sérülhetünk és sebezhetünk mind a ketten. És, hogy sérülünk, vagy megsebzünk, az csakis rajtunk, kettőnkön múlik.

Az utóbbi időkben ajándékokat kaptam. És ezért hálás vagyok. Végtelenül.

nosztalog

Van-e még, aki emlékszik arra, hogy honnan erednek az alábbi szavaink, kifejezéseink, illetve van-e még az itteni ismerőseim közül olyan, aki egyáltalán emlékszik ezekre:
tyujj, aré, undé, mffmff, mokké, elmókiztuk, na nyilváán, mantyotyka, vangazsdád? ...

Nekem az olvasnivalók listájából még mindig nem került ki Nammó és Kimmó beöltözős blogja. Most meg sírok.
És nem a nevetéstől.
Akárhol vagytok Mokkék, legyetek legalább annyira boldogok, mint amekkora örömet tudtok még mindig szerezni, amikor rátok akadok . :)

pici ízselítő:

a hét

A hét eddigi legfőbb eseménye péntekre esett (szülcsinapcsi fíling ): megint van autóm. Tavaly novemberben letettem, mert télen nem szeretek vezetni. Azután januárban lejárt a műszakija, és sajnáltam rá a pénzt. Mostanra sürgetővé vált a gyerek az autó utáni vágy, így pénz is lett. De ekkor a szerelőember ment el szabadságra vagy 3 hétre.
Szóval tegnap reggel végre családegyesítettünk, ennek örömére kapott szép új slusszkulcstartót is. :)

Azért volt mélypont is. Az éppen a csütörtöki orosz órákra esett, pedig jó érzékkel az első kettőre, az ismétlésekre, be se mentem. Megint helyettesítés volt. Aznap 4:40-kor keltem, 6-kor indultunk Élettel dolgozni és végig nyomtam az egész napot. Ez, és úgy  1 órányi pihenés után mentem be, és próbáltam túlélni. Ha ez csak velem esett volna meg, nem lett olna gond, mert bekussolok, és annyi, de úgy tűnt, az egész csoport az utolsókat rúgja (lassan a tanárba). Így aztán végig kínröhögtük az egészet. Szörnyű volt.

És lehet, hogy ma délelőtt leszállítják a hibátlan kanapénkat.
Ebédre meg jönnek anyuék, mert vörösboros marhapörkölt lesz nokedlivel.

ünnepek

Ma összevontan ünnepeltünk.
Elsősorban Lányka el nem ballagását ünnepeltük.
Ő ugyanis 6 osztályos gimibe jár, ezért a régi osztályával nem ballagott el. Anyuék viszont mégis úgy gondolták, az nem járja, hogy ő ne legyen ünnepelve. Ezért lett volna kinti sütögetés, de az esők miatt bent, grillserpenyőben kellett a húst megsütni. De így is jó volt.
A Lányka anyuéktól kapott ajándéka nem volt semmi, engem lenyűgözött. Főleg, hogy még választási lehetősége is volt. :)

A másik ünnep Kamasz 17. születésnapja volt. Csináltam tortát, amit amúgy soha. Az oreo keksz a gyengéje, és találtam oreo-s tortareceptet.
Jó tartalmas torta, és nagyon finom.

Van egy kép, amin Kamasz is rajta van. Hmmm, fiatalember. És keddtől a Hegyalja fesztiválon.
Ne kérdezd, hogy féltem-e, mert ez nem a legjobb szó. Konkrétan rettegés van.

figyu anya! - ricsaj van!

Azért jó, hogy Sheldon minden hajnalban 4 körül tart  nekem eligazítást (kutyát engedd be/ki, simizz kicsit, éhes vagyok, csak szólok, hogy 4 óra, figyu!- éppen kezd pirkadni, aztarohadt, leestem az asztalról! és hasonló témák), mert valóban akkor virrad, és megszólalnak a csicsergők odakint.
Még ennyiféle kedves, feleselős, hisztis, altató, ébresztő hangot!
Kész csoda. :)
Meg a tücskök.

Húzz kesztyűt a smirglire

A Smirgli nevű, ideiglenesen nálunk állomásozó töpszlix macska csúnya dolgokat művel.

Elsősorban cukiskodik, meg dorombol, meg ugrabugrál, mókásan riszálva a csepp popsiját, ami szerintem egyáltalán nem szép viselkedés egy cinyótól, amelyiknek meg lett mondva, hogy ez itten csak átmeneti szállás neki.

Másodsorban pedig valami miatt kimarta a bőrét az orrocskáján és a szeme alatt. Az állatorvos szerint leeshetett valahonnan, emiatt bekoccolta a fejét, és próbálta a fájást és a dudort "kivakarni". A fő problem, hogy ez baromi nehezen gyógyul, mert amikor el kezd hegesedni, akkor viszket és húzódik és ez újra arra készteti dögcikét, hogy vakarjon.
És ez így is lett. Az orron lett egy Mariana-árok.Tegnap már nagyon tanácstalan voltam, és akkor kolléganővel arra jutottunk, hogy mese nincs, kesztyűs jelmezvarrás lesz itthon.
Azután amikor hazaértem, eszembe jutott, hogy baszki! - én nem tudok varrni. Nézegettem az árkolt macskát és a fehérneműket, amiket szét lehetett volna szabni, egyre gyorsabban mantráztam, hogy "ne ess pánikba, ne ess pánikba!" amikor a bugyik közül kikacsintott a kedvenc 5 ujjas fekete zsenília kesztyűm.
Hát, nagyjából 10 perc múlva volt dögöcskének garbós csini rucija. A kesztyű 4 ujját levágtam, csak a hüvelykujj részt hagytam meg az árokásó lábacskának, az ellenkező oldalon pedig vágtam egy kis rést a másik mellső praclinak.
Felöltöztettem azon imádkozva, hogy nehogy most én törjem el valahol a kismacskát..
Újabb  10-15 perc kellett, hogy nagyjából megtanulja használni a nem érző "kesztyűs" végtagot, de a végén már csont nélkül fel tudott ugrani az ágyra.

Most köszcsi, jól vagyunk. Van egy csinos fekete mellényes macskánk, és ipari mennyiségű aloe verás kence tunkolódik az orrocskára, amin ma már végre nincs vérző seb. A macskácska kesztyűcskében bénázása viszont plusz élményforrás, amin egyszerűen muszáj vigyorogni.

Fénykép nincs, mert nálunk nem jó ómen cirnyóképeket mutogatni.

És befűtöttem.
Mert izé..., beteg gyerek van itthon.

vers neked

Heltai Jenő

Marianne emlékkönyvébe

Akit az istenek szeretnek,

Örökre meghagyják gyereknek,

Bizakodónak, nevetőnek,

Az élet útja annak puha szőnyeg,

Útravalója sugaras derű,

Mely ólmot színarannyá aranyoz,

Széppé a rútat, jóvá ami rossz

És nagyszerűvé azt, mi egyszerű,

Újjá az ócskát, tengerré a tócsát.

A világ annak micsoda?

Mindennap millió új csoda,

Sok tarka álom és kevés valóság.

Tündérek és mesék víg birodalma,

Amelyben győz a jó, kárt vall a gaz, hamis,

Amelyben minden alma aranyalma

És az marad befőtt korában is,

Játék az élet, élet csak a játék

S élet, halál egyformán szép ajándék.

Maradj gyerek te is hát kis leányom,

Mosolygó lelkű, üde, friss,

Maradj gyerek, szívből kívánom,

Még nagymama korodban is.

Aki ezt a verset írta

Nem rigó és nem pacsirta,

Csak aféle bölcs bagoly,

Zord romok közt huhukol.

szeretem

Valahol itt kezdődött a harcunk a természettel és az elemekkel.

Oszlopcsarnok

A 2. nap derekatájt 

Végjáték

Tájkép fehér kutyával

Tájkép fekete kutyával

Asszem srácok, innen nincs tovább...

Legyen egy diófád :)

épít

Kerítünk.

Jól haladunk.

Leégtem.

A fiúk nagyon ügyesek.

A lányok is.

Holnap folytatjuk. 

kapás van :)

Sajna most nem tudom betenni, mit kaptam a gyerekektől "szülcsinapcsira", mert gyanítom, ez az egyetlen dolog, aminek a fényképét még SENKI nem töltötte fel a virtuális térbe.
Majd én fogom, de kell némi idő.
Úgy hívják, "A legjobb anyának a Földön" emlékérem.
És olyan tök hivatalosan kibocsátott éremség.
És képeslapost is kaptam. :)

Hát mondjuk azért van, ami megosztható:
"Nagyon nagyon nagyooooooon Boldog Szülcsinapcsit Anyuciiiii!!!!!! ^^"

Hááát na. Az életünk egy jelentős részét a nethonban az arcképcsarnokban töltjük... 

Élet meg másféle ajándékkal készül, szeretős az is. :)

Szívem csücsökjei

Vannak dolgok, amikbe mindig szívesen "belebotlok". Öröm velük találkozni.
Van, akinek feltétlen és korlátlan derű, ha mondjuk a saját, vagy a hozzátartozója igazolványképét nézegetheti.
Engem pedig bármikor fellelkesít és örömhormontermelésre késztet például az Örömóda hallgatása és szibériai faházak képeinek nézegetése.

Örömóda / flashmob

Csodálatos szibériai faházak

És igen, Sheldon szeretetteli jelenléte is.
Ja, és megint "puszi" a nagy tudósoknak, akik szerint az állatok nem értenek és nem lelkisek: Sheldonnak emelni kellett az elmúlt 2 napban  a nyugtatóadagján, mert Sali halála után visszatért az elalváskori remegése.

netidők

Hallottál már a cyberbullyingról?
Ha nem, akkor először talán ezt olvasd el:
tinik körében előforduló elektronikus zaklatás

ártalmatlannak látszó zaklatás a kibertérben (origo.hu)

Ha szigorúan nézem (és ha szigorútlanul, akkor is) minden tizenéves ki van ennek téve ha fent van a neten. És, ha nem is amerikai "színvonalon", de igenis létezik nálunk is. A lányom mutatott a napokban néhány hozzászólást közösségi oldalon, amik számomra már erősen súrolják a fentebb említett zaklatás határait.
Ezért leültünk, és beszélgettünk erről az egészről.
A netes jelenlétről, a közösségi oldalakon való részvételről már többször esett szó, szerencsére ez nem jelent problémát.
Kértem, hogy meséljen, hogy amikor bántó, trollkodó beszólásokat kap, mit szokott csinálni, ha válaszol, mit ír, honnan tudja, hogy milyen szavakat használjon.
És kérem, elmesélte, megmutatta a gyerek, hogy mi szokott történni.

Büszke vagyok.
A lányomra, és egy kicsit magunkra is.
A lányomra azért, mert rendkívül korrekt, intelligens, humoros és elutasító. Egy beszólás alapján tisztában van azzal, hogy ki az, akinek a megjegyzéseit szó nélkül kell hagynia (vagy szó nélkül hagyhatja), és ki az, akinek muszáj válaszolni, különben felhergelődik és valódi sértegetésbe kezd.
Magunkra pedig azért, mert minden nagyszülői és ismerősi  megdöbbenés és tiltakozás ellenére engedtük őket számítógépezni, netezni relatív kicsi koruktól. Mert arra gondoltunk, hogy utóbb úgyis netezni kezd, csetelni, beszélgetni, és ha nem itthon, akkor a haveroknál, suliban felügyelet és előzetes "normakontroll" nélkül.
De így, abban a abban a korban még mi nevelhettük a saját értékrendünk szerint a nethasználatra, még a mi netikettünket tanulták meg. Mára a sajátjuk lett, hogy mi osztható meg, mi tehető közszemlére, hogy a személyes adatokkal mindig csak óvatosan, hogy telefonszám, lakcím nem a netre való, nem kell azt tudni senkinek, milyen a lakásunk, házuk belülről. Még ma is szól a lányom, ha olyan jelöli ismerősnek akit nem tud hová tenni, hogy nézzem meg. Nem minősítenek senkit üzenőfalon (tanárt, havert, barátot).

Minden szülőnek el kell döntenie mikor és milyen dózisban engedi az ámítógépet, és mennyire engedi szabadon a gyerekét a virtuális térben.
És bárhogyan dönt, biztosan tele lesz kétségekkel, bármikor is engedi, korainak fogja tartani. Az idő pedig megadja a visszaigazolást. Akár pozitív, akár negatív.
Viszont el kell fogadni, hogy ma már az informatika az alapműveltség része, a mindennapok eszköze. Házifeladatot kapnak e-mailben, üzenetet az osztályfőnöktől facebookon. Konfliktusokat kell megoldaniuk mimika, grimaszok, nonverbális kommunikáció nélkül. A sima face to face kommunikációhoz és problémamegoldáshoz is segítségre van szükségük, hát még egy ilyen megfoghatatlan, láthatatlan dologhoz.
Nem könnyű lépések, nem könnyű döntések. De egy egy ilyen tipusú visszacsatolás esetén kicsit könnyebbé válik a teher. A tudat, hogy nem neveltem mimózává, hogy képes megvédeni magát, hogy ép a lelke, igazi anyatigris öröm.

a neccharis papnő

A neccharisnyás papnő pajzán szigete először sokkol.
Mármint a címével.
De nem nagyon, mert tudom, hogy Christopher Moore írta, és az ő könyveinek alapból illik hülye ütős magyar címet írni.
Imádtam minden sorát.
Hé Raziel!
Emlékszel még Tucker Case-re, és Robertora, a beszélő denevérre? Na, ebben a könyvben találkoznak, és ragadnak egymáshoz. A szereplők őrültek a jobbik fajtából (kitagadott kannibál, identitászavaros navgátor, lúúzer pilóta, fura vallás még furább szertartásokkal és kultusszal), és a könyv őrület a legjobbik fajtából.
Ráadásul, bár extrém, mégis kapcsolódik a realitásokhoz.
És be kell valljam, a realitás része még úgyis tud fájni, hogy Moore a maga sajátos stílusában ír róla.
Pont ettől durván jó ez a könyv.

szép karácsony

Én teljesen ki vagyok békülve a karácsonnyal összességében is, és az ideivel is, köszönöm szépen.
Persze ehhez kell egy olyan család, mint a miénk.
Megvannak a hagyományaink, a szokásaink, de megvan a magunk rugalmassága is ehhez az ünnephez.

Évekkel ezelőtt még úgy zajlott, hogy 24-én délelőtt erőltetett menetben fadíszítés, ebédfőzés, ebéd után roham anyuékhoz, majd anyósomékhoz. Azt magunknak dönthettük el, hogy ebéd után bontunk ajándékot, és akkor senkinek nincs ideje játszani vele, belemélyedni, kedvére való tempóban könyvszagot beszívni, vagy inkább majd este, mikor a kapott ajándékokkal (felét szanaszéjjel felejtve) és két kidőlt gyerekkel hazaesünk.

Azután egyszer csak, már nem is emlékszem, mikor, szépen megbeszéltük a szüleinkkel, hogy a szenteste a miénk, a karácsony 2 napjának délutánjából pedig egy ide, egy meg oda. Rohanás, őrjöngés, hiszti nélkül. Így 25-e délutánt anyósoméknál, 26-a délutánt pedig anyuéknál töltjük.

Azóta kényelem van és békesség 24-én. Most éppen főztünk a fiammal, a lányom és apja pedig díszítették a fát. Azt tudni kell, hogy én nem tudok előre készülni. A maximum, hogy a bejglit / mézeskalácsot előző nap megcsinálom. idén is elterveztem, hogy majd jóval előbb megveszem a főznivalókat, de azután abból sem lett semmi. :)

Szóval valahogy szépen csordogál az idő. Jókat nevetünk mondjuk a macskán, ahogy éppen lepattint egy csillogós biztonsági műanyag gömböt a fáról, vagy egy-egy filmen, vagy éppen valamelyikünk feldob egy magaslabdát, amire a család másik 3 taja egyszerre vetődik, hogy lecsaphassa. Vannak poénok, könyvek, játékok, nagy kajálások, szinte nulla alkohol, érintések szeretettel. És leginkább együttcsaládosan. Szokatlan élmény, de mindenképp jó.
Jó volt mindkét (mindnégy) szülőnél, érinthető szeretet volt..

Az ajándékok? Hát azok nagyon betalálósak voltak. Főleg, hogy a gyerekek is és mi is megkaptuk már 1-2 hónappal ezelőtt. Most csak kicsi meglepik kerültek a fa alá. Anyuékkal már csak piciket adunk. Tavaly is, idén is csináltam nekik s.k. ajándékot és kamaszoktól is sajátos dolgokat kaptunk. A leányzó üvegképeket festett (nagyon jóóók), Kamasz pedig megalkotta SörroBondot az őr-robotot. :)
Arról gondoskodtunk (műsoron kívül is), hogy el legyünk látva olvasnivalóval. Terry Pratchett, Christopher Moore, Alice Hoffmann, Mark Henderson, Ellery Queen

Hogy még tetézhető legyen, ma megszületett az unokahugom kislánya, Ella. Innen is nagyon sok boldogságosságot nekik!

 Holnap vége az ünnepeknek. Ha szerencsések vagyunk és  figyelmesek is, ezekből az áldott napokból morzsákat elteszünk majd a 2013-as nehezebb napokra.

Sapka, sál, cseresznye

Nos, megint kénytelen vagyok önerőzni, mert superman nem rendel, csak a jövő héten. Úgyhogy most durva dózis retard hatású nyákoldó gyógyszer lándzsás utifű sziruppal kombinálva, C vitamin, és fájdalom ellen AspirinC.
Ráadásul, mivel baromi érzékeny a fülem, nyakam, torkom, állandóan fel van húzva a kapcnim. Erre meg Élet azt mondta, hogy a sapka sokkal jobban állna. De én utálok  sapkát venni (mármint próbálgatni, vásárolni és aztán hordani is), mert szerintem egy sem áll jól, így már a 3. után az életkedvem is elszáll. De Élettel azért más volt.
Így lett 2 fekete kötött sapkám. Az egyik csak olyan puha kötött, de a másik igazi füles sapi, puha fekete műbunda szerű béléssel és 3 bazinagy pomponnal.

Szóval ma sapikat vettem, puncsot ittam, töltött datolyát és finom pogácsákat ettem, mosolyoztam. És nagyon jól éreztem magam, mert éreztem ahogy Élet szeret.
Fizikailag, szinte kézzelfoghatóan.

-Sziasztok. Csillagvihar vagyok, 43 éves, és azért vagyok itt, mert szeretetfüggő vagyok.
-Szia Csillagvihar. Örülünk, hogy itt vagy. Mi is addiktológiai esetek vagyunk.

A hó esik, Csili minden ajtónyitás alkalmával undorodva néz ki a zord természetbe, a gyerekek pedig már a holnapi késést tervezik.