témázgatás

Sok féle téma merül fel mostanában, éppen ezért nehéz írni, mert nehéz kiválasztani egyet-egyet, mint kifejtésre éppen legalkalmasabbat.

Hiszen mondjuk elkezdődött az iskola, ami minimum 5 témát ad hirtelen, mert
Kamasz ezzel a tanévvel zárja a középiskolás éveket,
nem tudom, nem is látom még a hogyan tovább-ot anyagilag, szervezésileg,
vannak csodás agykisimító szülői értekezletek,
újra előkerül a hogyan etessünk két eltérő igényű és ízlésű (mondjuk ki: eléggé válogatós) családtagot,
hogyan lehet agybaj nélkül kezelni ha va szerelem, illetve, ha nincs szerelem.
sajnáljuk-e azt a gyereket, amelyik éppen rájön, hogy tanév végén érettségizik, r-go ennek az évnek a tanulásról kell szólnia ...

Most beszéljünk a szülői értekezletekről.
Eddig Élettel feleztünk, főleg, mivel egy időben volt a 2 gyereknek. Most kétszeresen más lett a helyzet: Élet Pesten dolgozott, és, mivel végzős a Kamasz, 2 napra szétcsúsztak az események. Ráadásul, mivel évek óta a szülői munkaközösségbe is betagosodtunk, 3. megbeszélés is volt.

Bevállalós vagyok, elmentem.

Az első, a végzős, nagyjából  OK. Ismerős osztályfőnök, ismerős szülők, adott témák, megfelelő humordózis. Ez egy eléggé alkalmazkodó, elfogadó szülői közösség, ami abból is adódik, hogy az ofő egy higgadt, eléggé határozott és reális elképzelésekkel bíró pedagógusember, akit a gyerekek is maximálisan elfogadnak. Itt a legnagyobb horderejű "vita" a legyen ballagási egyen-nyakkendő, vagy inkább ne. És végül ezt is okosan a fiatalok szavazatára bíztuk. :)

A második necces. Az iskola spéci rendszeréből adódóan új osztályfőnök, új szülőtársak, ráadásul mindez úgy, hogy Kicsibé ebben a tanévben spanyol "tanulmányút" (gyönyörű barnára sült) miatt még nem volt suliban.
Huhh, hát ez leszívta az agyam.Van ott néhány olyan tipusanyuka, akiktől rendszerint kinyílik a bicska a szívemben.
Okoskodnak, jobban tudnak, harsánykodnak, belekötnek mindenbe és mindenkibe, és kurvára jobbaninformáltak. Ugyanakkor nincs e-mail címük, fogalmuk nincs az e-napló szolgáltatásairól (én a gyerektől tudom, hogy mi mindenre jó, dehát van, aki nem beszél a gyerekével) ezért a tájékoztató jellegű "kik tanítják a gyerekeket" felsorolás átalakul lassított diktálássá. És tök komolyan elvárják, hogy az osztályfőnök az információkat igenis az ellenőrzőbe írja- írassa be (hát nemtom, ez már 2 éve sem működött, éljen a XXI.század ).

Majd jött a választmányi ülés, amin szintén előkerült olyan "probléma", ami szerintem elsősorban a tanárok és a végzős diákok megegyezését igényli, és, ahogy eléztem, jól is megy nekik az egyeztetés, a dolog nem igényli érzelmileg túlvezérelt anyukák beavatkozását. Agy-gyalulás ismét on.

Sajnos időnként kitör belőlem az antiszociális.

telefonos kérdezz - felelek, és...

"-most miért válaszolgatsz úgy nekem, ahogy más gyerekek szoktak beszélni az anyjukkal, amikor telefonálnak?!
-azért anya, mert most olyan kérdéseket tettél fel, amikre csak úgy tudok válaszolni!"


Szóba került valamelyik nap nagyobbik gyerekkel a tetoválás. Hogy most már megtehetné, hiszen elmúlt 18 és nem fogok beleszólni, viszont nincs jelenleg semmi, ami annyira fontos lenne neki, hogy magára varrassa.
És erről eszembe jutott, hogy nekem egy kicsi kiugró körhintaló elférne a bokám környékén így 40 felett. :)

pillanatok

Életem első esőmentes Kowalsky koncertje.
Életem első Kowalsky koncertje, amikor a fiam kézen fog és bevisz előre a sűrűjébe.
Életemben az első alkalom, amikor egy koncerten valaki felajánlja, hogy a nyakába vesz, ha akarom (igen, a fiam).
Életem.

netidők

Hallottál már a cyberbullyingról?
Ha nem, akkor először talán ezt olvasd el:
tinik körében előforduló elektronikus zaklatás

ártalmatlannak látszó zaklatás a kibertérben (origo.hu)

Ha szigorúan nézem (és ha szigorútlanul, akkor is) minden tizenéves ki van ennek téve ha fent van a neten. És, ha nem is amerikai "színvonalon", de igenis létezik nálunk is. A lányom mutatott a napokban néhány hozzászólást közösségi oldalon, amik számomra már erősen súrolják a fentebb említett zaklatás határait.
Ezért leültünk, és beszélgettünk erről az egészről.
A netes jelenlétről, a közösségi oldalakon való részvételről már többször esett szó, szerencsére ez nem jelent problémát.
Kértem, hogy meséljen, hogy amikor bántó, trollkodó beszólásokat kap, mit szokott csinálni, ha válaszol, mit ír, honnan tudja, hogy milyen szavakat használjon.
És kérem, elmesélte, megmutatta a gyerek, hogy mi szokott történni.

Büszke vagyok.
A lányomra, és egy kicsit magunkra is.
A lányomra azért, mert rendkívül korrekt, intelligens, humoros és elutasító. Egy beszólás alapján tisztában van azzal, hogy ki az, akinek a megjegyzéseit szó nélkül kell hagynia (vagy szó nélkül hagyhatja), és ki az, akinek muszáj válaszolni, különben felhergelődik és valódi sértegetésbe kezd.
Magunkra pedig azért, mert minden nagyszülői és ismerősi  megdöbbenés és tiltakozás ellenére engedtük őket számítógépezni, netezni relatív kicsi koruktól. Mert arra gondoltunk, hogy utóbb úgyis netezni kezd, csetelni, beszélgetni, és ha nem itthon, akkor a haveroknál, suliban felügyelet és előzetes "normakontroll" nélkül.
De így, abban a abban a korban még mi nevelhettük a saját értékrendünk szerint a nethasználatra, még a mi netikettünket tanulták meg. Mára a sajátjuk lett, hogy mi osztható meg, mi tehető közszemlére, hogy a személyes adatokkal mindig csak óvatosan, hogy telefonszám, lakcím nem a netre való, nem kell azt tudni senkinek, milyen a lakásunk, házuk belülről. Még ma is szól a lányom, ha olyan jelöli ismerősnek akit nem tud hová tenni, hogy nézzem meg. Nem minősítenek senkit üzenőfalon (tanárt, havert, barátot).

Minden szülőnek el kell döntenie mikor és milyen dózisban engedi az ámítógépet, és mennyire engedi szabadon a gyerekét a virtuális térben.
És bárhogyan dönt, biztosan tele lesz kétségekkel, bármikor is engedi, korainak fogja tartani. Az idő pedig megadja a visszaigazolást. Akár pozitív, akár negatív.
Viszont el kell fogadni, hogy ma már az informatika az alapműveltség része, a mindennapok eszköze. Házifeladatot kapnak e-mailben, üzenetet az osztályfőnöktől facebookon. Konfliktusokat kell megoldaniuk mimika, grimaszok, nonverbális kommunikáció nélkül. A sima face to face kommunikációhoz és problémamegoldáshoz is segítségre van szükségük, hát még egy ilyen megfoghatatlan, láthatatlan dologhoz.
Nem könnyű lépések, nem könnyű döntések. De egy egy ilyen tipusú visszacsatolás esetén kicsit könnyebbé válik a teher. A tudat, hogy nem neveltem mimózává, hogy képes megvédeni magát, hogy ép a lelke, igazi anyatigris öröm.

A mérleg csípős nyelvei

Végiggondoltad már, hogy mit adunk és mit kérünk, várunk? A gyerekeinktől, mások gyerekeitől, a mai fiataloktól...

Adunk-e annyi türelmet nekik, mint amennyit elvárunk tőlük?
Tudunk-e mi annyit, mint amennyi tudást elvárunk tőlük?
Tudjuk-e mindig, minden életdolgozatunkat ötösre írni, hiszen tőlük ugye ezt várjuk.
Vagyunk-e velük annyira udvariasak, mint amennyi udvariasságot elvárunk tőlük?
Meg tudjuk-e mondani nekik, hogy ma, 2012-ben mi fontos, mi jó és mi használható? Vagy csak balhézunk velük, mert amit szerintünk csinálnak az nem fontos, nem jó, és nem használható.
Tiszteljük-e mi annyira az időseinket, mint amennyi tiszteletet mi meg akarunk követelni tőlük?
Van-e még erőnk példát mutatni, vagy csak fásultan kritizálunk?
Merünk-e nyitottak lenni a szexuális, szerelmi problémáikra, vagy rájuk bízzuk, oldják meg, ahogy akarják, hiszen nekünk is jórészt valahogy egyedül kellett megtanulnunk.
Be merjük-e vállalni, hogy bizonyos dolgok ismeretében fölénk kerekedtek, és be merjük-e vállalni, hogy a segítségüket kérjük?
Be merjük-e látni végre, hogy a mi generációnk adott a kezükbe egy olyan eszközt, ami gyökeresen megváltoztatja mind a tanulási-, az ismeretszerzési-, mind a kapcsolattartási szokásokat, és nem szabad őket okolnunk ezen eszköz, az internet túlzott használatáért, mert az eszközt a kezükbe mi adtuk, de a felhasználás módját, az etikettjét, a demokrácia ilyen szintű alkalmazását sajnos rájuk kell hagynunk, mert az már túllép rajtunk.

nem egyszerű ez emberek...
Van itt egy csomó szakma, csak a fele nem piacképes.
Van itt egy csomó főiskola, egyetem, de a náluk elnyert papír sem puha, sem semmilyen valutára nem konvertálható.

Nem olyan régen azzal szembesültem, hogy a gyerekem nem akar semmilyen főiskolát-egyetemet, mert, miután utál nem szeret tanulni, nem vállalja fel azt a felelősséget, hogy nekünk kelljen már most elkezdeni gyűjteni  a tandíjra, illetve nem akar már huszonévesen hitelt felvenni
Jó is ma szülőnek lenni...