pillanatok

Életem első esőmentes Kowalsky koncertje.
Életem első Kowalsky koncertje, amikor a fiam kézen fog és bevisz előre a sűrűjébe.
Életemben az első alkalom, amikor egy koncerten valaki felajánlja, hogy a nyakába vesz, ha akarom (igen, a fiam).
Életem.

csak nyár

Ez a nyár eddig különleges.
Mert azt érezteti, hogy az élet tele van szépséggel, szeretettel, élményekkel, meglepetésekkel.

Annyi mindenről kellene mesélni.
Panaszkodni könnyebb, mert azzal kicsit meg is szabadulunk talán a fájdalomtól (főleg, ha találunk egy hülyét, aki még át is veszi tőlünk) . A jót pedig igyekszünk önzőn megtartani magunknak. Talán félünk, hogy a dolog fordítottan arányos: minél több ember tudja, annál kevesebb öröm marad nekünk.
Azt hiszem, ez nem igaz. Hiszem, hogy az öröm többszöröződni képes.

Szóval ennek reményében szeretném rátok zúdítani megosztani veletek azoknak az örömöknek egy részét, amiket megéltem-megéltünk a nyáron:

Nagyon sok családi közös programunk volt eddig. Ilyen-olyan falunapok, kis fesztiválok, közös kóstolások, koncertek.
Nagy gyereknek is van jogosítványa, ügyes, óvatos és szeret is vezetni.
Kicsibb gyerek is vezet már, mert a KRESZ vizsgája sikerült.
Volt apu Mátraházán, anyu Hajdúszoboszlón, és én addig kicsit többet kaptam az itthon maradó szülőből, ami tényleg csak ritkán volt nehéz.
Voltam Boszinál és nagyon szerettem ott lenni.
Újra beszélgetek (e-mailezek) Maniccal, aki a fogadott öcsém, és ez mindig boldogság.
A gyerekek időnként megnyílnak. Végtelenül örülök, hogy még mindig méltónak találnak a bizalmukra.
Kicsibb gyermeknek van orrpiercingje, szülinapra kérte. Nagyobb gyermek viszont kivette az ajakpiercingjét, mert az "már nem kell", csak a fültágesz. Szóval halad az élet a maga kisérletezős-önállósodós-felnövős útján.
Egyébként is jönnek-mennek, szervezkednek és nem tudom visszatartani őket. Nem azért, mert nem tudnám, hanem azért, mert nem is akarom. Mert szeretem ahogy megtapasztalják a dolgokat. Igen, néha eláztatja a kicsi a vállam, és pasisan hisztizik a nagy. Mit csodálkozom? Néha én is eláztatom Élet vállát és ő is hisztizik nekem, szóval mindenki teszi a dolgát.
Mindkét gyerek dolgozik-dolgozott a nyáron.
3 nap nyaralás, ami többet ért, mintha 2 hétig tartott volna.
Jó adag önismeret és stabilitás lett az enyém.
Folyamatosan megy a jumping, függő lettem és most tiszta zizi vagyok, mert 2 hét szünet van ( -12 kg 10 hónap alatt :D).
Viszont letettem átmenetileg a könyveket. Most ezt egy cseppet sem bánom.
És a nyár legnagyobb dobása számomra, hogy tavasszal rátaláltam, első látásra beleszerettem, elhatároztam és aug.8-án megvalósítottam. Időnként küzd az ember a démonjaival és nincs nagyobb boldogság, mint egyet-egyet magunk mögé utasítani. Szóval megazipline:

nosztalog

Van-e még, aki emlékszik arra, hogy honnan erednek az alábbi szavaink, kifejezéseink, illetve van-e még az itteni ismerőseim közül olyan, aki egyáltalán emlékszik ezekre:
tyujj, aré, undé, mffmff, mokké, elmókiztuk, na nyilváán, mantyotyka, vangazsdád? ...

Nekem az olvasnivalók listájából még mindig nem került ki Nammó és Kimmó beöltözős blogja. Most meg sírok.
És nem a nevetéstől.
Akárhol vagytok Mokkék, legyetek legalább annyira boldogok, mint amekkora örömet tudtok még mindig szerezni, amikor rátok akadok . :)

pici ízselítő:

Régen volt, talán igaz se...:)

Úgy 7 éve lehetett talán, bár, ha hazajönnek a gyerekeim, majd úgyis igazítanak a memóriámon.
A fiam volt 9 éves, a lányom 7.  Együtt jártak táncra (hát erre példul a fiam már nem szívesen emlékezik :P), és szerveztek a teljesen vegyes korú csapatnak sátortábort.
Egyedül még nem engedtem volna el  őket, de így együtt, gondoltuk, próba cseresznye.
Elmentek (elvittük).
Nagyon szép helyen voltak, egyik sátorban a fiúk, másikban a lányok. Bent rendes vastag szivacsok, hálózsákok, kényelem, amit akarsz.
Haha, első éjszaka olyan vihar volt, hogy el-, és  alááztatta mindkét sátrat. Így a 2 naptól a központi kőházban aludtak vegyesen ebédlőben, folyosón, a szivacsok szorosan egymás mellé pakolva. Nem volt picsogás, félelem, hanem nagyon élvezték az új helyzetet.

Utána mesélték a felnőttek az én 2 gyerekem történetét:
A fiam tudta, hogy a kicsi fél a vihartól, ezért ő őt "mentette", és a főépületben közvetlenül mellé pakoltatta a saját szivacsát, hogy tudjon rá vigyázni. Onnantól kezdve 1 hétig minden este a kicsilányom megkapta az itthon szokásos 10 simijét és jóéjtpusziját a fiamtól, fogta a kezét is, ha kellett.

Azóta is tudom, látom, hogy mindig vigyáznak egymásra.

Nem tudom, mit hoz az életük. De ha ott fent valaki úgy rendezi, hogy ők megmaradhatnak egymásnak, akkor egyikőjüket sem féltem.

Halottaim

Drága Mamika, Tatika, Keresztapu, nénikék, sógorok, és István..
Drága Édesmama, nagyapa, és ti mind, akik valaha a családhoz tartoztatok, de nem ismerhettelek benneteket.
Valamint ti, kedves barátok, ismerősök, Fornetti, Pityu, és Pisti.
És persze Maci, Tobi, Fúria, Fülöp, Olika, Horgony, Brúnó, az állatok közül maga után a legnagyobb hiányérzetet hagyó Bukfenc, valamint a legutóbb búcsúzó apróságok,  Radzs és Lenny.
Sokan vagytok.

Szeretném, ha tudnátok, nem csak ma gondolok rátok. Nap mint nap előjön egy-egy illat, kép, hang, műsor a tv-ben, rádióban, a kezembe kerül egy tárgy, könyv, ami titeket idéz.  Egy-egy örömteli emlék, vagy egy mondat, ami továbblendít, vagy éppen valamiért visszafog, gondolkodásra késztet, egy-egy belémvágó hiány pedig alaposan megbőget.

Nekem a rátok emlékezéshez nem mindig kapcsolódik a gyász fájdalma. A gyászt megéltem, megfájtam, amikor itthagytatok. Biztosan haragudtam is rátok akkor.
De az emlékek, amik hozzátok kapcsolnak, egyáltalán nem fájók.
Mamikával a déli csárdások, Tatikával az esti tv nézések, a nénikékkel, sógorokkal a szüretek nevetése, Keresztapuval a gyumadár és a csikmadár bolondozása, Istvánnal a beszélgetések, a hülyéskedések, a mi gyerekeink és az ő gyerekeik várása.
Ezek nem fájnak. Az sokkal fájóbb lenne, ha nem lennének ilyen emlékeim, ha nem lenne ez a lökött család, amilyen az enyém.

Mindegy, hogy hogyan. Az emlékezés a fontos.

Tulipintyő

Egyszer nagyon nem voltam jól, és akkor jött Ata és lazított kiccsé a lelkemen: álmodott velem, álmodtatott.
Így kelt életre azon az éjszakán Tulipintyő.
Azóta létezik és néha önállóan is vendéget fogad: Ata Bóbita-bóbitáját.

Tulipintyő

Nos, van már nekem megálmodott tulipintyőm. Megpróbálom összefoglalni nektek, mert nagyon érdekes és nagyon szívemből van.
Miután csak az enyém, nyugodtan jöhet-mehet, szökdécselhet, semmi gond nincsen, ha szükségem van rá, azonnal előkerül.
Lakóshatós és rakoshatós. Sőt, rakóshatós és rakoshatos is. Szóval valami csoda valamicsoda. Néha van neki olyan izé… rákoshátasa is, de olyankor csak inkább egy krákogó tolató rákot látsz, nem tulipintyőt.
A tulipintyőm azért nem ötöl-hatol, mert egy teljesen határozott tulipinty Ő.
A színe olyan tili-tuli és az is mindig változik. Ás nagyon szeret játszani.
Néha azt játsszuk, hogy ő változik olyanra mint én, néha azt, hogy én leszek olyan, mint ő. Néha pedig egyszerűen tükrözi azt, aki én vagyok. Nagyon külön leges. Talán még különb leges.
Tud repülni, meg úszni meg hátra meg háton meg háttal...meg állni is, ha már…meg ülni , guggolni, mászni, kúszni, kerge-t-ő-zni is.
Ő egy olyan izé, amivel sok gond van, tehát gondos, ami jó, mert így nagyon lehet szeretni, mert tud ő velem szembeszótlankodni is, amikor csendre vágyok.
Kinézetre meg olyan belül báránybundabolyhos, kelyhestetejes tulipinty, hófehér ajtóval, előtte festett paddal, aminek a támlájába egy szív van karcolva.
Mosolygós, elrejtős, elbúvós, elbúgós (olyan pörögve csendben elcsigás) és elhűdebájos.
Ás játszana velem akkor is, mikor a szédüléstől szét-dűléstől inkább kettő kellene belőle, meg akkor is, amikor összedűlnék a fájdalomtól. Ás a polcokon celofános üvegekben lennének benne hiányzó lehetőségek, amiket nekem adna és akkor már nem hiányoznának.
A tulipintyőmön belül mindent lehetne tenni, ahogy éppen kedvem tartja, ejti vagy dobja. Akkor már nem is simán tulipintyő lenne, hanem teletutitulipintyő.
Játszásiból néha a rosszat széppé és a szépet rosszra tükrözné, de csak azért, hogy legyen egy kis ejnyenodádá, mert a játékot lehetne akár a legkomolyabban tenni meg venni meg adni meg tudni meg nem.
Lenne neki szökdécs kerítése is, ami persze éjjel bent aludna a bolyhosbáránybundával bélelt kerítéskosarában, de reggel mindig kimenne, hogy fel lehessen ülni rá láblógázni. Úgy hívnánk, hogy szökker.
Ás néha csak ő tudná, hogy most én játszok tulipintyőt, vagy tulipintyő játszik ént, vagy tulipinty ő.

Azt hiszem, ez egy igazán olyan hely, amiről elénekelhető, hogy „van egy kis házam tulipintyőm, odamegyek, ha túl sok ember zavar…”
/2007.12.05/