Egy idő után (kinek előbb, kinek később) rá kell jönni: nem biztos, hogy azt kell hajtogatni a gyereknek, hogy "ne igyál, ne igyál, ne igyál", (mert ami tilos, az úgyis tuti befutó) hanem el kell magyarázni: ha már buli van és iszol, akkor legalább kommersz szart ne igyál, és tudd a mértéket, mert fejreállhatsz, a talpraállás esélye nélkül (300 Ft-os gyümölcs ízű szeszesitalt, viszkikólát, dzsintonikot, vodkanarancsot, tablettásbort szigorúan NEM !) .
Mondjuk nekem az édes vörösbor és az édes fehérbor, valamint a VBK sem ital, de ha legalább nem tablettás...
.
Ja, és amiért nem a tiltás működik nálunk, hanem inkább az elfogadás:
ha tudom, kikkel van, hol alszik, hazajön-e az utolsó busszal, kapok telefonszámokat, akkor nagyjából tudom, mire számítsak. Ha kapok infót, hogy ivott, mit ivott, tudom milyen hatása lehet, tudok segíteni. És ezek az információk nem jönnek parancsra, csak bizalomra.
Ha nem tudom, csak tiltok, attól ő még kipróbálja, és nem fogom tudom, mi a segítség, kell-e egyáltalán segítség.
Igen, a szánk széle rojtos a sok dumálástól, időnkénti balhéktól, vitáktól, de jönnek és mesélnek, sztoriznak, megnyílnak, Olykor pillanatokra, máskor percekre, órákra. És bulifényképeket kapok én, a kamasz anyja.
És igen, van, amikor azt kívánom, bárcsak ezt vagy azt ne mondták volna el. Sokszor könnyebb lenne, ha tiltottunk volna, mert a tudás felelősség. szembenézés. Mennyivel egyszerűbb lenne azt mondani: megtiltottam, mégis megtetted, tehát te vagy a felelős.
Nem mondhatom, mint azt sem, hogy "dehát én erről nem is tudtam".
És onnantól minden döntést így kell meghozni.
1 megjegyzés:
Ilyesmivel viaskodtam én is, mára elfogadtam, megértettem, hogy nem a tiltással tartom vissza a rossz dolgoktól és elfogadom a rossz döntése jogát (bevallom ez a legeslegnehezebb dolog)......
Megjegyzés küldése