macska mese Noéminek

 A kukán ülő bús macska panasza

Mondjuk ki, a macska szép. Egy szimpla, kissé teltkarcsú, mindig kicsit köldöksérves, olykor kicsit csipás házicirmos. Van, aki szerint egyszerűen dagadt, de ezt mi tagadjuk, mert vele élünk és félünk haragjától.

Persze az szerencse, hogy a kuka egy masszív darab, mert elég gyakran el kell viselnie a vastagbundájú jószágot.

Ugyanis a macska, amikor éppen nem a lakást rombolja le valami sajátos logika mentén haladva, akkor ül a kukán és bánatos.

Azért szomorú, mert ő is tudja, amit a macskák általában valahonnan mindig tudnak: honnan nyílik a macskaparadicsom.

Onnan.

Közvetlenül a kuka mellől.

Mert ott van Az Ajtó Amin Tilos Belépni.

Az ajtón túl pedig a tiltott szoba.

Tele ismeretlen illatokkal, labirintusos zugokkal, nehezen hozzáférhető, kicsit pókhálós szekrényhátuljakkal.

Ez az a szoba, ahol ágyneműtartó van az ágy alatt. Ágynemű nélkül ugyan, viszont kényelmesen megtömve plüssökkel. És az azért jó, mert ha oda befekszik az ember macskája, plüss sziszává lazulhatja magát dorombolva, egy végtelenül fontos házrombolás után.

És ott a radiátor alja is. Ahol mindig meleg van, és ahová soha nem lát be senki.

Meg a kinccsel felérő ablakpárkány. Hiszen oda fel lehet ülni, le lehet lökdösni sminklemosót, vattapamacsot, és a függöny mögül majdnem büntetlenül le lehet pofozni minden arrajárót.

Ha a macska szerencsés pillanatban siklik be, akkor még féligfogyasztott szendvicsekre is lelhet, ami igazán nagy kincs. Persze mindig lebukik, mielőtt megehetné, de ugye a remény hal meg utoljára cirnyóéknál is.

És az a szivárványszínű, hosszúszőrű szőnyeg a szobában… Annak a közepén kinyújtózni, elterülni pannonpumaként, az maga az álom.

Van még íróasztal, könyvespolc, ruhásszekrény, komód. Mind zárva, vagy magasan, vagy a szoba túlsó végében, hogy soha ne lehessen elérni.

Hát ezek, illetve ezek hiánya miatt ül bánatosan a macska a kuka tetején.

De nem adja fel, mert néha…, néha bizony be tud úgy surranni, hogy ne legyen idő kiköltöztetni, és akkor övé a szoba egész délelőtt, míg valaki haza nem ér.

Olyankor biztosan ki sem jön a szobából, csak amikor hallja, hogy nyílik a kapu, az ajtó.