Most adok valamit magamból, nagyjából vágatlanul. Nem sajnálok semmit, ami történt, és egyedül a 2 gyerekem kérdezheti meg, hogy "miért?".
A lányom most kint volt cserediákként Németországban, és ott szembesült azzal, hogy, bár a kislány reggelente nagyjából 3/4 óráig sminkeli magát, az egész 2 emeletes überszuper házban 4 emberre van összesen 1 db laptop és a kislány azt is csak hétvégén használhatja. Még arra sem kapott engedélyt a múlt héten, hét közben, hogy a közösen készített ppt. fájlt egy előadásra elküldje Noéminek.
No. Így is lehet.
Nálunk meg nem így van. Mivel Élet leginkább programokhoz köthető létformában életképes, a mi életünk erőteljesen a gépek körül forog. Mondhatni, benne élünk az egésznek a közepében.
Ebből kifolyólag átlagosan az egy főre eső számítógépek száma azt hiszem 2 db, de lehet, hogy a műhelyben több is van, és akkor meg nem annyi.
Más háztartásokban tv van minden szobában, minden gyereknek/felnőttnek jut belőle, nálunk meg pc, laptop, tablet, rapsberry pi, digitális rajztábla, meg ilyenek. Ezt dobta az élet (Élet).
És ez nekem nagyon nehéz volt eleinte, mert én sosem voltam kütyümán, nem rajongtam a számítógépért, még az első, bőröndszerű mobilunkba is úgy szóltam bele Miskolcon a kocsiban a kezdetekkor, hogy "tessék, Csillagvihar lakás..." :)
A dolog talán akkor vett 180 fokos fordulatot, amikor bezárt az előző munkahelyem és az egyetlen külvilági kapcsolatommá a munkanélküliségben és a depresszívásban a számítógép lett. 10 év után már megvan az elég bátorságom hozzá, hogy kimondjam, számítógép és internetfüggő voltam, és valamennyire most is az vagyok, bár nagyon igyekszem kézben tartani a dolgot.
Ennek függvényében alakult persze a gyerekek géphasználata is. Mivel más példát akkor nem tudtam mutatni (akkoriban voltak 6 és 8 évesek), nehéz lett volna őket gépmentes életre szoktatni. Az egyetlen lehetőség az volt, hogy megtanítsuk őket az okos géphasználatra. Persze így is megkaptam sokszor anyutól, hogy gépfüggő vagyok és a fiam is az. Kaptam értetlenséget, számonkérést és szemrehányást. Segítséget nem, mert annyira idegen és érthetetlen volt számára ez az egész, hogy nem tudott hozzányúlni érdemben a problémához.
Nem voltak "módszerek", de a legfontosabb volt talán a személyes példa és a bizalom. Meg rá kellett jönnünk, hogy a fiamat például nem lehetett gép-, és netelvonással büntetni, mert nem érdekelte a büntetés ezen formája. Megvonta a vállát és szart az egészre (látszólag). Szerintem egyszerűen megvolt az a baráti köre, ahol gépezhetett kedvére.
Most szülői szemmel a következő a helyzet:
még mindig sok időt töltenek a gép előtt
a fiam az egyik legjobb programozó az osztályában, az ország 3. legjobb alapítványi szakközépiskolájában informatika szakon.
szerencsésen megtalálják az arányokat fészbúkozásnál, soha semmi családi, magánéleti cucc nem kerül ki nyilvános üzenőfalra, nem osztanak meg személyes adatokat, nem szidnak másokat. (Mondom, nyilvánosan, de azt, hogy zárt csoportban miről van szó, véleményem szerint maradjon a zárt csoportban).
Bár sajnos találkoznak vele, a lányom biztosan, egyértelműen jól és talpraesetten kezeli a cyberbullying nevű nagyon káros jelenséget , magatartást.
Azzal együtt, hogy az életük jelentős részét nethonban élik, megvan a saját real life baráti körük, megvannak a való világos tevékenységeik.
Adatkeresésre, felkészülésre, kiselőadások készítésére jól használják a netet.
a lányom okos, tömör, lényegretörő kiselőadásokat készít powerpointtal.
Instagramról, snapchat-ről nem tudok nylatkozni, ott bizonyára kiccsé szabadabbak.
Lehet velem vitatkozni.
Egyetlen dolgot nem szabad elfelejteni, amit leírtam, az nem teória, hanem a tények, és amit leírtam, nem recept. Nem a "ha majd nekem egyszer ekkora gyerekem lesz én ezt fogom és ezt nem fogom tenni", hanem egyszerűen egy folyamat, amin már túl vagyunk. A mi családunk. Mert ehhez valószínűleg pont az a 4 ember kellett, akik a mi családunk tagjai.
3 megjegyzés:
Sok tekintetben nehéz helyzetben vannak a mai szülők, valahol a lelkem mélyén örülök, hogy nem most kamaszok az én gyerekeim és nem kell egy ezerfejű sárkánnyal viaskodnom, amit egy csöppet sem bánok, igaz van helyette más, de ez a korral jár, és már igazán csak az én személyes problémám...
de jó volt ezt olvasni... kicsit félek, hogy jól kezelem-e a számítógép témakört a fiamnál, és szeretnék majd így visszatekinteni, hogy azt mondhassam, igen, jól csináltam... :)
Sziasztok! Azt gondolom, hogy ez a gyerek habitusának a kérdése is. Nálunk sosesm ( eddig ) kellet tmég szabályozni a netezést, de a gyereke még nem nagyok 15,12,8,5 évesek. A nagyok elvétve facebookoznak, inkább filmet néznek(nének) vag ytanulnak, a kicsik meg nem játszhatnak sokat mert megkergülnek még a sminkelős játékoktól is és ha összevesznek, a gépet kikapcsoljuk. A lényeg azonban itt is a kontroll, hogy legalább egy kicsit figyeljen oda a szülő réjuk és legyen más elfoglaltságuk is. Az iskola és az edzések után meg már se idejük se erejük nincs nekik nagyon a gép előtt punnyadni:)
Megjegyzés küldése