Prága

Prágáról nem nehéz írni, mert egyszerűen szerethető. Mentalitásban azt képviseli, amit Pesten is szeretne egy, magát európainak valló ember találni.
A tömegközlekedése remek, a villamoshálózat megbízható, rendszeres és sűrű. A metróval Prága bármelyik végére el lehet jutni.
Az emberekkel sincs semmi gond. Segítőkészek, akkor is, ha végképp nincs közös nyelv. Ilyenkor megoldás a mutogatás és a mosoly. És udvariasak. A legkisebbektől az idősebbekig. Kismama nem nagyon állhat, van, amikor hátulról szólnak előre, hogy ott még van szabad hely. A gyerekek átadják a helyüket, és ha üres ülőhely mellett álltam, férfi, vagy fiatal addig nem ült le, amíg nem tisztáztuk, hogy le szeretnék-e ülni, vagy inkább most álldolgálok.  Minden villamoson, metrókocsiban van hely a babakocsinak. Olyan egyszerűen elképzelhetetlen, hogy össze kelljen csukni a babakocsit és karon kelljen egyensúlyozni a gyerkőcöt. A le- és felszállás is megoldott, mert mindig van valaki, aki segít.
Persze óriási a forgalom, de igyekeznek minél türelmesebben kezelni a leghülyébb helyzeteket is. Ha valaki nincs tisztában a helyi közlekedési viszonyokkal, a villamosvezető nem kezd el dudálni, hanem simán leszáll, előremegy 2-3 autónyit és elmagyarázza a helyzetet.

A gyerekek ugyanolyanok, mint itthon. Hangosak, cserfesek, pörgősek. Múzeumban unatkozósak, idétlenek, osztálykirándulásonásítozósak, másfelé tekintgetősek. De semmiképpen nem kis felnőttek, vagy miniatűr Nők (ok, plázában nem jártunk, szóval lehet, hogy XXI. sz.-i eredeti élőhelyükön nem láttuk őket).

Az árak nagyjából ott vannak, ahol nálunk, és a bérek is. De náluk 5-6 %-os az alapvető élelmiszerek áfája, és 21%, ha étteremben eszel. Tehát több marad a vállalkozó, termelő zsebében. Ragaszkodnak a cseh termékekhez, az ő kezük a cseh ipar felé hajlik, ők inkább arrafelé csalnak, ha már..., még akkor is, ha anyagi következményei vannak.

Valószínűleg a prágaiaknak nem könnyű az iszonyatos túrista áradat, de talán minden család bekapcsolódik a bizniszbe. Azért nehéz példul az óváros utcáin tájékozódni, mert az ajándéküzletek nem korlátozódnak 1-2 utcára, hanem a pénzszivattyú kiterjed az egész területre, és sok üzletlánc féle van, van amelyikből minden második utcában találtunk egyet.
Viszont kint állnak a fiatalok, idősebbek, és szórólapokkal hívják a vendégeket színházba, hangversenyre is.

Azért az egyik "legcukibb" történet mégiscsak magyarokhoz kapcsolódik. Élet éppen előzőleg említette, hogy itt mintha nem tengenének túl a cigányok (=nincsenek).
Kicsit később : áll a fehérre festett arcú fekete öltönyös humánszobor az utcasarkon. Nem a mozdulatlan, majd frászthozós fajtából, hanem a sajtkukac, "bari vagyok, ismerkedek, kezet nyújtok" tipus. Mivel nem  nyújtottam én is, odamorrant valami barátságtalant csehül. Arrébb megyünk, én elől, Élet kiccsé lemaradva, nézelődve lépdel mögöttem, majd meséli: a fehérre festett arcú öltönyöshöz odalépett egy kreolbőrű, mire az öltönyös leszólt neki a pulpitusról: "tezsvírem aggyá' má' egy szál cigit!"

Az egyetlen csalódás a híres Ú Flekú sörfőzde. Nagyipari vályús itatórendszer. Belépsz, és tovább nincs esélyed. Nincs esélyed kimenni, helyet választani, kérni, dönteni. Egy lehetőséged van: követed a pincért, leülsz az általa félig kínált, félig ajánlott helyre a hosszú asztalnál, és megiszod a 4 dl sötétbarna-fekete helyben főzött sört.  A következő pillanatban rákezdi az öreg tangóharmónikás és csak húzza, csak húzza...
Valószínűleg ez egy remek hely azoknak az embereknek, akik imádják a nyüzsgést, a tömeget.
Szóval nem nekem.

Nem volt jó ott hagyni.