A közösségi élet szépségei

Én szeretem az Orczakönyvet (by Alessia). De tényleg.
Szeretem, mert tudom, hogy soha nem láthatnám a volt osztálytársaimat, a gyerekeiket, a rokonaim egy részét, a volt kollégáimat, ha nem lenne. Talán a megjegyzéseiken, állapotfrissítéseiken keresztül kicsit jobban megismerem néhány munkatársamat, főleg azokat, akikkel egyébként nem vagyok napi kapcsolatban. Segít, mert olykor innen megtudhatom, hol, kivel lehetek bátrabb, és hol kell inkább óvatosnak lennem. Szeretem, mert nem csak a politikai, de időnként az emberi hovatartozás is kiderülhet (márminthogy ember-é egyáltalán az illető, avagy inkább nem az).
Én szeretem az orczakönyvet azért is, mert bebizonyítja, hogy valóban mindenki jó valamire, ha másnak nem, hát elrettentő példának.
És el is rettenek.

Elijesztenek példul az ismeretlen önkén/y/t/es önjelölt tanítók. Akik az ismerőseim ismerősei, és akiknek valamiféle küldetéstudatuk van. Őket nem zavarja, hogy nem tőlük kérdezek, ők a kérdést, mint olyat komolyan veszik, és válaszolnak. Ráadásul nem csak egy kommentben, hanem egész kommentfolyammal szórják meg az ismerőseim oldalát. A csúcs, aki a 6. komment végére odaírja, hogy a többit priviben.
Olyanok ők kicsit, mint a túlvezérelt anyukák az szülői munkaközösségben.

Azután ott vannak a másik kedvenceim, az egyként gondolkodók. Az egyként gondolkodás nagyon veszélyes hozzáállás az élethez. Mert alapjaiban elveti a másként gondolkodás lehetőségét azzal, hogy feltételezi, mindenki úgy gondolkodik, ahogy ő. Éppen ezért, ha bejelentkezik egy határozott másként gondolkodó, akkor az egyként gondolkodó, vérmérséklete szerint  kétféleképpen reagál:
bemogorvul és visszatámad, olykor durván és közönségesen, vagy éppen sűrű önsajnálatba kezd, hogy milyen szar a világ, amely kizárja őt.

Jó a végkifejlete a 3. kedvenc fellépésének is. Ő az elv- és/vagy hithű. Tökéletesen mindegy, milyen ideológiával azonosul, ahhoz ragaszkodik körmömszakadtáig. Érvekkel alapból nem dolgozik, inkább csak a kitartó ismételgetésben hisz (talán abban bízik  hogy én unom meg hamarabb). Minden esetre, ha van egy olyan érvem, ami egyszerűen megcáfolhatatlan, akkor részéről jön a „a többi párt/egyház/alapíítvány/szervezet sem jobb“ „mind egyforma“ „az a lényeg, hogy ne higgyünk el mindent“ „nyitott szemmel kell járni“ és hasonló közhelygyűjtemény. Amikor ezeket mind ellövöldözte, győztes hadvezérként száll ki a (számára) csatából.

Van azután az ér/t/etlen. Akivel évekig jól megértjük egymást, mert nagy vonalakban egyformán gondolkodunk. Azután egyszercsak kiderül, hogy van 1, azaz egy téma, amihez teljesen más oldalról közelítünk. OMG, ellentmondok. Én-e, akitől ezt végképp nem várta. És mélységes csalódottságában és felháborodásában töröl is az udvartartásának tagjai közül.


Szeretem még az alábbi állapotfrissítéseket, üzenőfali bejegyzéseket:
-ne küldj játékfelkérést, én sosem játszom. (szar lehet neked)
-aki még egyszer játékfelkérést küld, azt törlöm az ismerőseim közül. (kérlek értsd meg, a játékfelkérést nem az ismerősöd küldi. Azt a rendszer küldi automatikusan, ha az ismerősöd játszik. Azt pedig ne akard megszabni, hogy ki mit csinál a facen, ők sem szólnak be neked, ha véletlenül megszórod minden ismerősödet vírussal, mert kíváncsi vagy)

Majd mesélek arról is, hogy mit utálok a fészen. :D

És bejött a megmondó is :) Aki közli, hogy ki hülye, ki nem, mi hülyeség, mi nem, definiálja, miről szól a beszélgetés, és főleg, mikor van vége a beszélgetésnek. Szóval nem az, hogy "szerintem", vagy "azt gondolom", hanem kék, ződ, nap hód főd. Oszt pont.