az éjszaka démona

Amikor éjszaka eszembe jut valami, ami nemjó, akkor azt nehezen verem ki a fejemből.
Fel-, felmerül, aggódom miatta, visszaaludni sem tudok.
A tegnapi hajnalomat elmesélném.

Alap: meg van süllyedve a hálószobánk az udvar felőli részen egy sávban. Élet szerint régóta, szerintem meg folyamatban van.

Felépítmény: hajnal 2-3 körül nyikorgott egy sort a süllyedt részen levő ruhásszekrény ajtaja. Én persze felébredtem, és rögvest beparáztam, hogy ki fog dőlni a szoba fala. Parairtás volt, hogy nem történhet semmi. Már majdnem sikerült, amikor  eszembe jutott, hogyha kidől a fal, leszakad a plafon.
Ránk.
Oszt' végünk.

Még egy ideig tartottam magam, azután, mivel Élet éppen köhögött egy sort, megemlítettem neki, hogy ugyan menjen át a Kicsi szobájába, én meg majd Nagyfiúnál alszom, merthogy lehet, hogy ránk fog szakadni a plafon.
Élet azt mondta nem fog, ő lökte meg a szekrényt fordulás közben.

De ekkor a lelkemnek ez a magyarázat már túl kevés volt. A lelkem állapota túlspilázódott, és nem volt visszaút. Az jutott eszembe, hogy a gyerekek még kicsik (bizonyos szempontból ugye mindenképp), nem lehet, hogy egy szaros plafon miatt egyedül maradjanak, és, mivel Élet nem kézivezérelhető, én átköltöztem Kicsilány ágyába, hogy legalább az 50%-os szülői túlélési esély biztosítva legyen.

Reggel Életet a kádban találtam, és aranyosan aggódva érdeklődött, hogy a túl sok köhögése,  vagy a túl hangos horkolása miatt költöztem. Amikor elmeséltem, hogy mi történt, és mire jutottam, azt mondta, végülis igazam volt, és ő is tudja, hogy az éjszakai parát nehéz leküzdeni.

Így visszanézve a dolog mókásnak is mondható. De végigcsinálni nem volt egyszerű. :)