Csempe-mese

A történet valóban mese. Számomra. Ha valakivel mégis megtörtént, vagy megtörténne, az csakis a csalfa élet és az emberi természet játszmája lehet.

Csempe-mese

Bámulom szemben a csempét. Itt ülök már vagy 10 perce a hideg kövön, és csak most veszem észre, milyen finoman repedezett a felülete.
Nincs két egyforma mintájú. Olyanok, mint a hópelyhek: mindegyik egyedi és ismételhetetlen.
OK, líra letudva. Most akkor jó lenne rájönni, hogy kerültem ide. Egy idegen ház idegen fürdőszobájában csempe-repedéseket elemzek.
A helyzet nem kissé bizarr és érzelmileg is új.
Én ilyet nem szoktam.
Tanár úr kérem, én egy konzervatív életet élő, tisztes nő vagyok, aki félreértésből ül idegen kövön.
A félreértés abból adódik, hogy azt hittem, rendben van a házasságom, de valamit félreérthettem. Csúnyán.
Ezt legalábbis abból gondolom, hogy amikor munkából hazaértem 4 napja, a házunk üres volt. Teljesen.
De tényleg teljesen.
Tárgytalanul és embertelenül üres.
Ilyen volt: ÜRES!

Több lehetőség is van arra, hogyan lett azzá.
-Feltalálták azt a fajta bombát, ami csak a Kiskalló, Marcona utca 15-öt takarítja ki (a vodkát is), a humán /humanoid szervezeteket is eltakarítja, és én csak azért úsztam meg, mert nem voltam itthon.
-UFO jön, házat kiürít, Humanoidot vizsgálat/játék célzattal felnyalábol, elvisz.
-Betörtek, mindent kipakoltak (na de kérem, a mosogatnivalót is?! ), Humanoidot elvitték (valószínűleg mosogatni, pedig, ha tudnák…), vagy lecsapták - elásták.
-Mégis volt adótartozásunk, mindent lefoglaltak (a kitaposott papucsom  miért?), és Humanoid a frissen megnyitott adósok börtönének lakója.

Játszhatok még, mégis, a legvalószínűbb, hogy életem Humanoidja megelégelte velem az életet és lelépett.
Persze akkor is adódik a kérdés, hogy a személyes cuccaim hová tűntek, de gyanítom, valahol a szeméttelep környékén kezdhetek nézelődni. Ezért Humanoid. Mindig is hajlott a kicsinyességre és a bosszúállásra. Érzelemgazdag volt, bár ez nem az együttlétünkben mutatkozott meg, inkább csak akkor, ha a rajta esett sérelmeket kellett lefestenie. Átélt érzelemmel tette és gazdag szókinccsel.

4 nap alatt volt elég időm végiggondolni az okokat.
8 évig csiszoltuk egymást, de nem csiszolódtunk, hanem érdesedtünk, lepattogzottunk, behorpadtunk és mázat vesztettünk.  Valami félresiklott.
A lényeg, hogy valószínűleg már réges-régen le kellett volna lépnünk egymás mellől.
Akkor, amikor még lehetett az emlékekből szeretetmorzsákat szemezgetni, hogy legalább az egyszervolt szépérzés itt maradjon. Hogy tudjam őt embernek tekinteni, így elválás után is, ne csak valami olyasfélének.
Akkor, amikor még nem hatotta át az egészet az unalom, az undor, a lenézés, a tiszteletlenség, a kicsinyesség, és a többi, szeretetlenséget lelkesen kísérő fekély.
Akkor, amikor még esélyes volt, hogy nem fordulok el egy férfitól csak azért, mert megérzem ugyanazt a deót, tusfürdőt, illatot.
Mert nem kell az, hogy mindig minden rózsaszínes, mézesmázos legyen. De igenis, ha úgy akarom, és beleharapok, találjak még a sütitésztában mélyen beleszívódva egy kis rózsaszínt, egy kis mézesmázt, és ne járjak úgy, mint a kismacs, amelyik anya híján csak egy üres, puha anyagdarabot szívogathat, amikor szopni akar.
Még jó, hogy legalább gyerekünk nincs. Lehet, most a szeméttelepen guberálná a cuccaimat, vagy Humanoiddal utazna tőlem rohadt messzire. Egyiket sem viselném jókedvvel, mosollyal.

4 napja egy százas pézsével és egy üveg borral idekeveredtem ennek a háznak a fürdőszobájába. Mára mindkettő elfogyott, úgyhogy most már tovább lehet lépni.  Elsősorban talán enni kellene.

Előkerítettem a telefonom, rendeltem pizzát. Most nézem, van 17 nem fogadott hívásom, és kicsivel több SMS-em. Aggódók, drukkolók, együttérzők.
De nem tudom, miért aggódnak, mihez drukkolnak, és mit érzünk együtt.
Nekem van egy olyan érzésem, hogy, mivel én csak a főnökömnek szóltam, neki sem túl bőbeszédűen, az összes aggódó, drukkoló, együttérző többet tudott Humanoid terveiről, mint én. Nekik vajon van-e bűntutad érzésük?
Névsor jegyezve, törölve.

A pizza után egy kicsit békésebb vagyok, csendben várom zárcserére a lakatost.
Itt nőttem fel.
Most mégis úgy érzem, idegen házban, idegen fürdőszobában töltöttem 4 napot.
De már nem akarok mindent szétverni (hála a pizzának), csak állok az anyámtól örökölt ház közepén, és nézem egy idegen szemével és a saját megtalált ízlésemmel a Humanoiddal választott tapétát, falszínt, padlólapot, konyhabútort.
Olyan, mintha a régi, emlékemben élő állapotot valaki lerajzolta volna, és azt az emlék-képet lefedte volna másvalaki egy áttetsző selympapírral, amire a mostani berendezés van felskiccelve.
A régi minden elképzelhető módon kiragyog az új alól. Színesebb, rendezettebb, barátságosabb és sokkal kedvesebb.
De a csempe marad.
4 nap alatt megismertem minden hópelyhét, rezdülését, cirádáját. Marad, hogy nehéz napokon legyen hová visszaülni.