Éppen dühönghetnék is, de ebbe az egész történetbe inkább valami örömtelit látok.
Tegnap délután elkocsiztunk Nagybüdösbe (by Mimoooo), mert 2 napos dedikálást hirdettek a Szent Johanna gimi 8. kötete kiadásának alkalmából. A honlapon az állt, hogy könnyen lehet, hogy 4 óra körül lezárják a dedikálós sort, mert 5 órakor mindenképpen be kell fejezniük.
Odaértünk 3 órára, és miénk lett a döbbenet, mert a sort bizony fél3-kor lezárták. Ha csak könyvet akartunk volna venni, ahhoz is 1.5- 2 órát valószínűleg várni kellett volna, a sor már a tér túlsó végén az úttesten kanyargott.
Nem vártuk meg, hanem mentünk tovább, intézni dolgainkat. Talán ma a gyereklány osztálytársa sikeresebb lesz és tud nekünk is szerezni dedikált könyvet.
Szóval, hogy miért nem dühöngök, mikor úgy tűnik, feleslegesen mentünk akkor és oda?
Mert nagyon jó volt látni, hogy egy magyar írónő, Leiner Laura egy magyar gimiről, magyar kamaszokról írott regényfolyammal (ez a 8., befejező kötet) képes volt elérni azt a fajta őrületet, amit utoljára csak a Harry Potternél tapasztaltam. Igaz, ez a sorozat leginkább lány rajongókat vonz, de akkor is.
A könyveket meg becsszó el fogom olvasni.
Az pedig a járulékos szépsége volt a délutánnak, hogy rengeteget nevettünk, jó poénok zizzentek az éterben, ragyogó volt az idő, és Élet és apósom ajándéka is beszerzésre került.
"kell több? Nem mond ez eleget?"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése