Egy blogger, ha valami miatt elvesznek az olvasói, vagy csökkennek a kommentek, egy kicsit légüres térben érzi magát. És ez egy nagyon szar érzés. Megszenvedtem, nem is egyszer.
Kezdetben a TV2-n volt akkora élet, hogy ihajj. Barátok, vitapartnerek, kedvencek, nemkedvencek, csapatok, csoportok, rajongók, utálók. Utána a blogolon is. Azután szépen lassan elkoptak a "régi barátok". Törlés, más néven újrakezdés, jelszavazás, rejtőzködés, nálam is. Volt már minden, mint a búcsúban.
Azután, jó sok idő múlva rájöttem, hogy én egyszerűen képtelen vagyok a blogos kommunikációra. Nem érdekel, nem tudok elég energiát fektetni a vigyázós fogalmazásba.
Leírom amit gondolok, leírom a véleményem, elolvasok másokat, esetleg ott is leírom a véleményem (már nem), és annyi.
Már nem kezdek sem vitákba, sem magyarázkodásokba, mert magamból indulok ki, hogy én sem vitaindítónak szánom a bejegyeimet, akkor biztosan más sem. Úgy gondolom, mindenki tudja, hogy miért írja le éppen azt, amit, miért él úgy, ahogy éppen...
Hogy én bármit írhatok, attól neki nem lesz sem jobb, sem rosszabb, és nekem sem, ráadásul egyikünk sem fog megváltozni. És úgyis mindenki kiszűri a kommentekből a neki tetszőt. És úgyis csak picike szilánkokat mutatunk magunkból, amiből persze le lehet vonni következtetéseket, csak éppen durván fölösleges.
Már nem olvasok olyan blogokat, ahol mindig, minden bejegy kapcsán más véleményen vagyok, mert nem vagyok saját magam ellen.
Már csak olyan blogokat olvasok, amelyeknek vagy a témája, vagy az írója kedves nekem és észrevettem, már nehezen kezdek új kedvencekbe.
Most nekem így, ha nem is össz-, de komfortos.
Öregszem. :)
8 megjegyzés:
Nem tavaszi fáradtság csak? :) Én azért olvaslak és úgy kedvelem a blogodat, ahogy van. Van, amikor nincs időm, de ha adódik akkor mindig visszalapozok. Abba ne hagyd.
teljesen megértelek. sokszor,nagyonsokszor magyaráztam már el kommentekben, hogy hogyan értem azt, amit írtam...mert a kommentekből kivettem, hogy abszolute nem értik. Aztán próbáltam magyarázni,magyarázva írni, akkor meg nem én voltam, ráadásul foüyton akadoztak a gondolataim. Ma már nem eszelek ezen, nem magyarázok semmit. A blog is pont olyan mint a könyv, mindenki azt ért az olvasottakba, ami őhozzá közel álló gondolat... jól van ez így. Azon is mindig elcsodálkozom, hogy elvilegvan 65 olvasóm, ebből kb. 10 az, aki néhanap megszólít :-) viszont közülük sokan baráttá, személyes ismerőssé váltak. Értékes embereket ismertem meg. És ez jó :-)
Ó-ó, az olvasóvesztés nem rólam szól, nekem már csak néhányan maradtatok és ez pont jó.
:)
Csi én most megyek át ezen, bevallom nehéz szülés, de nem kell császározni..:-)
Hiányzik a tartalmas beszélgetés a kommenteken keresztül,az élet ahogyan írtad... ettől én még nagyon szeretek blogolni...és a kedvenceimet olvasom rendületlenül:-)
Én átléptem passzív olvasóba, aki már nem ír, mert "minek?", kommentelni meg néha nincs erőm, csak azt sajnálom, hogy a telepátia nem működik, és így akit olvasok, az nem tudja, hogy én bizony ott jártam :)
Aliana :)
Én szívesen olvasom amikor írsz, és érdekes, nálad tényleg ügyelek, hogy kapj visszajelzést tőlem. Pont az egyike vagy a keveseknek a nagyon régiek közül.
Szerintem nagyon nem mindegy, hogy írsz vagy nem, meg,hogy mit.
Nem olyan régen kaptam rá a blogok olvasgatására,(kb.egy éve)és nagyon örülök a lehetőségnek. Rengeteget tanulok, tapasztalok belőlük, mindig ott egy ember a betűk mögött, akinek a gondolata egyezik az enyémmel, vagy éppen elindít, megmozgat bennem valamit, vagy rávilágít valamire. Még az sem érdekel, hogy talán a fele sem igaz, nekem mégis jelent valamit.
Örülnék, ha továbbra is olvashatnálak :) Eszter
Egyetértek és hasonlóképpen éltem és élem meg a blogolást... :)
Megjegyzés küldése