ing-mese

Mint minden mesémet, ezt is előbújtatta belőlem valami. Nem hiszem, hogy a legjobb (egyikre sem hittem soha), viszont ezt legalább rengeteg szépélmény inspirálta, nem rengeteg félelem és fájdalom.  :) 

Az én életem?

Az végül is egy sikertörténetté vált, pedig nehezen indult. 

Hát nézzen rám: nem vagyok sem egy „Tom Tailor”, sem egy „Pierre Cardin”. Legyünk őszinték, még csak egy kínai „Novelle” sem, hanem csak valami…, valami névtelen, 20% pamut-80% polivacak. Olyan, amiben egy nőt nem lehet felszedni.

Ráadásul mi vagyok? Egy fehér ing.  

Hát mikor hordanak az emberek fehér inget? Így van: vizsgán, temetésen, esküvőn, állami ünnepen.

Ráhúzzák a zakót, aztán hajrá! - szorongás, könnyek, izzadás. És higgye el, abban sincs köszönet, ha végre lekerül a zakó.

Tudja milyen érzés volt csak lógni hétszámra egy kopott vállfán, miközben a „színesek” jöttek-mentek, meséltek boldog bowlingozásról, színházról, vacsorákról, nőkről? Milyen volt, mikor hozzám szorultak a simára vasalt, mégis őzbőr puhaságú anyagukkal, amelyen néha még érezni lehetett a parfümöt is? 

Elég kilátástalan és jövőképtelen. 

Azután egyszer eljött a legrettenetesebb alkalom: amikor először megéreztem, hogy ő feszeng bennem, és én feszülök rajta. Már kényelmes sem voltam.

És nem, még az az örömöm sem lehetett meg, hogy hastájékon feszülök, mert akkor legalább kiröhöghettem volna, hogy „ni, hogy meghíztál, te zabagép!” - Nem. Csak vállasodott, erősödött, férfiasodott. 

Akkor beszürkültem. 

Amikor éppen odajutottam, hogy feladom, és lecsúszok a vállfáról, eljött a tavasz és a selejtezés. Már mindegy volt, csak jussak ki onnan, így, amikor az én tartómhoz ért, beleakadtam, rácsavarodtam.

 Kivett, megnézett, és csak annyit szólt hátra: -te figyelj, én ezt holnap beviszem a színházba. Hátha ott még jó lesz valamire. 

Azóta enyém a világ. Előadás, előadás után, álomi szerepek, reflektorfény, függöny, zenészek, csoda majd’ minden este. 

A legkedvesebb szerepem? Talán az volt, amikor az esőáztatta lányra gyengéden rásimogattak. De említeném még a „gyilkosság véres bizonyítéka” alakításomat is, szerintem hiteles volt. Meg persze ott volt az a beugrás, amikor Casanovára pont én voltam jó. Azok az előadások…

A felmosórongy? Az egy nagyon érdekes karakter volt, kedveltem azt is, sokat tanultam belőle… 

Nők?  Uuugyan kérem, a magánéletemet hagyjuk, nem ide tartozik, de nem panaszkodom.

Most menjen, 2 óra múlva előadás lesz. Nem, kezet fogni nem tudok, csak simítsa meg a bal ujjamat. Ne haragudjon, tudom, hogy a jobbat illene nyújtanom, de az most csak úgy oda van fércelve. Háborús szerepem van, és minden este letépik.