Szombati trollsztori

Méghogy nincs lelkük, meg emlékezetük, meg ilyenek.
Ha megyek a kisboltba hétvégén reggel, sokszor magammal viszem Csilit.
A múltkoriban séta közben egy kis idegbeteg kutty berántotta bundájánál fogva a kapujuk résén, és csak egy (laza birtokháborítással kapcsolt) kiadós fejbevágással tudtam rábírni, hogy engedje el a kutyámat. Az atrociásért cserébe a kisméretű vadbarom magánál tartott egy nagy maroknyi Csiliszőrt.

Ma Csili nagy boldogan megint készült a sétára, mikor látta, hogy öltözöm, készülődöm.
Elindultunk.
Ő nagy peckesen elől, hátra-hátralesve, hogy "anya jössz?".
Ahogy haladtunk, csökkent a peckesség, gyakoribb lett a hátrafordulás, anya bevárása, majd egyenesen a hátramaradás, hogy "te anya, otthon elfelejtettem megenni az összes reggelimet, most akkor én visszamennék"
Gonosz anya lévén (már a gyerekeim is mondták) nem engedtem, pórázra vettem, és néha vontattam. Nem tetszett, de én voltam a makacsabb (aki ismeri a westie-ket, az tudja, hogy ez nagy szó).
És akkor odaértünk ahhoz  a házhoz.
Nekem pedig rá kellett jönnöm, hogy a kutyám egy troll.
Az úttest túloldalán megállt, megszagolt minden bokrot, illegette-billegette magát, még egy kicsit oda is pisilt, idegbeteg eb felé feneket villantva el is kaparta, megvakartatta a hasát, a füle tövét, megint megállt, és közben esküszöm, a szeme sarkából figyelte azt a kis hülye kutyát, és élvezte, ahogy az a másik kiugatja, hörgi a lelkét, ekkora szemtelenséget látva.

Utána szépen továbbkocogott és minden gond nélkül elértünk a boltig, majd haza.