Miután a lányom megszületett, úgy döntöttünk (inkább én), megkereszteltetjük a gyerekeket. Elmentem a paphoz, aki jó sokat várakoztatott (majd' szétdurrant a mellem a tejtől), majd, amikor megtudta, hogy nem vagyunk Isten előtt házasok (pedig lehet, hogy igen, csak az egyházak nem tartják nyilván), elkezdett nekem arról papolni, hogy a házasságot nem lehet félvállról venni, az nagy felelősséggel jár, az fontos, és vannak komoly próbatételei, úgyhogy jó lenne, ha elmennénk hozzá jegyesoktatásra és ő szép csendben összeadna bennünket.
Akkor voltunk 8 éves házasok. Túl már egy kapcsolat nagyon nehéz buktatóin, türelem-, és toleranciapróbáin. Talán olyanokon is, amikre pap bácsinak eszébe sem jutott volna felhívni a figyelmünket. Rebegtem hát egy köszönömöt és egy "majd meggondoljuk"-ot, és hazajöttem szoptatni.
Azóta sincs feljegyezve egyetlen egyházban sem, hogy Isten látná a házasságunkat, pedig szerintem figyeli, sőt időnként a fejéhez kap és mondogatja: "meg vagyok én áldva veletek!" De nem, és nem enged el bennünket egymás mellől.
Viszont azóta sem érzem, hogy bármely egyedülálló egyházi személy kompetens lenne tanácsot adni, beleszólni 2 ember ilyen irányú együttélésébe. Kíváncsi vagyok, változik-e a véleményem ezzel kapcsolatban, ha beleolvasok Böjte Csaba új könyvébe.
Megjegyzem, egyáltalán beleolvasni is csak azért vagyok hajlandó, mert ő írta.
4 megjegyzés:
Kíváncsi vagyok mi a véleményed a könyvről... de csak azért, mert Ő írta...
Hát, szeress, meg légy türelmes, és jól gondold meg, és nem egymást nézni, hanem egy irányba.
Isten áldásával.
pont
Aham... akkor ez is csak a szokásos... köszi :)
Pontosan ezért nem értem azt, h miért papolnak a házasság szentségéről olyanok, akik sosem tudhatják meg. S a többségük eleve vadházasságban él és úgy nemz gyermeket, h titkolni kell. Ennél szörnyebb lehet egy gyereknek? (Oké, lehet, de ez is eléggé szörnyű!) Nincs apával sétálás, meg játszóterezés szombat délután... etc
Megjegyzés küldése