delete

Akármennyire tagadják sokan, a fész életünk szerves részévé vált.

Mára felértékelődtek az fb játszóterén történő események. Ez 2 okból is érthető:

egyrészt belépett egy olyan, jellemzően idősebb korosztály is, akik másképp „szocializálódtak“, máshoz szoktak és sokszor nem tudnak, nem is akarnak másképp tekinteni a virtuál térben zajló kapcsolataikra mint a valóvilágos rendszerre.

másrészt ugye itt van a beleszületett korosztály, akiknek természetes a fb mint a levegő: itt élnek, szerveznek, dumálnak, zárt csoportokban, vagy akár azokon kívül.

Egyre kisebb számú az a fiatal-középkorú társaság (höhö, mondjuk én), akik annakidején kíváncsiságból regisztráltak, időnként (gyakran) felnéznek,  akik emlékeznek még arra, milyen volt az, amikor ez csak egy játék volt, lehetőség arra, hogy kicsit kibővítse az életteret. 

Persze, aki real life is egy áskálódó, kétszínű szar alak, az nem fog változni: nethonban is ő lesz majd a névtelenül /álprofil mögé bújó/ ellenkommentelő, megmondóember.

Ugyanakkor vannak olyanok, akik teljesen önazonosan udvariasak személyes találkozásnál és fb beszélgetésnél, akik olyan kedvesen köszöntenek privát üzenetben is, mintha levélben tennék.

 Szóval másképp értékelünk dolgokat, amik ott történnek.

Azt hiszem, talán 1-2 embert töröltem az ismerőseim közül, amióta fent vagyok, inkább csak leállítom a nemkedvelt emberek követését, mert ismeretséget nem szoktam megtagadni.

Úgy összességében már nem zavar, ha valaki provokálni akar, mert vagy röhögök, vagy ott hagyom, és már nem egósértő az sem, ha valaki töröl az ismerősei közül  (főleg, mert ugye nem nagyon lehet azt tudni, leginkább csak onnan, hogy írnál, oszt‘ nincs kinek :D).

Egy esetben viszont lelkemre veszem a törlést: ha családtag (jelen esetben unokatestvér) „unfriendel“ (by Gergő).

Nagyon dedós, piti módszernek tartom. Nálam nem az a viták megoldása, hogy kiiktatom az életemből azt, akivel gondom van (egy idő után letöltendő lenne). Dehát ugye ő hozott egy döntést, a probléma is maradjon az övé. Az én döntésem jelen esetben csak annyi, hogy elfogadom, hogy ő így akarja.  Ugyanis arra jutottam, hogy ha valaki a virtuális térben nem kíváncsi rám, akkor az hogy akarna személyes kapcsolatban maradni? 

„ Vesszők helyett néha, pontot kell tenni“ (Soulwave (és az élet)) .

Szóval oké, töröl engem, mert biztosan valami görcsöt kötöttem az életére, és, mivel ezt nem tudja másképp oldani, virtualice kinyír. Viszont azt azért nem gondoltam, hogy akkora a lélekgörcse, hogy az egész családom  ilyenforma kiirtására szüksége van. Az már csak a teljesen magánvéleményem, hogy, amennyit láttam belőle és az életéből, ő ettől nem fog megyugodni, mert saját maga csinálta a mocsarát, amibe azután stabilan beledzsuvásodott.