rohadásig van itt erő.

Amikor azt gondolom, hogy most úgy teljesen elég, és már nem fogom bírni sokáig, akkor anyu felhív és szól, hogy holnap temetik az imádott pótanyámat.

És megállíthatatlanul törnek elő az emlékek, az ízek, az illatok, a szobák, a bútorok, a hangulatok, a pillanatok.
Lehetőleg munkaidőben.
Úgy hogy azt hittem, nem is emlékszem a gyerekkorom jelentős részére.
Többször szaladás a mosdóba diszkréten sírni egy fájót.

Istenem, és már tudom, hogy bírom. Remélhetően sokáig.