Énidő

Tegnap az én időmből jutott egy kicsi arra is, hogy csak üldögéljek a fenekemen, és semmit tervezve múltidézésbe feledkezzek.  Nem a régmúlt került terítékre, hanem csak az elmúlt 10 nap.

Igyekeztem minél több dolgot, eseményt gondolatot felidézni, hogy összeálljon egy egésszé ez a hét.

Volt benne személyesen nekem

könyvhét remek emberekkel, írókkal, jobbnál jobb könyvekkel, barátnőnek dedikált örömhozó könyvvel.

tüntetés meggyőződéssel kockás ingben, szakadó esőben,

Balkan Fanatik koncert, és cseresznyefesztivál.

Mozi is volt, a Szemfényvesztők 2-t néztük meg a lányommal.

Jött az állatorvos is, volt a falkában aki csak oltást kapott, volt aki beteg, őt kezelni is kellett, gyógyszert is kap.

Csörte anyámmal.

Elmaradt edzések, amiknek a hiányát mostanság mindig megérzem.

Az autóm ablakemelője is megadta magát, a legnagyobb záporban kellett a fiúknak valamit bűvölni vele Eger közepén, hogy ne ázzon szét benne minden és le tudjak parkolni. 

Volt szeretemtalálkozás pótlányommal és anyukájával.

Volt benne érettségi, amit szerdán végigsegítettem, végigizgultam más anyukákkal, és ki elszomorodott, ki megkönnyebbült az érettségi bizonyítványok láttán. Nem feltétlenül az kesergett, akinek a legrosszabbat  dobta a gép.

Volt rengeteg szervezés, loigisztikázás, hogy az érettségin, akinek kell jusson bonbon, ebéd, bor, pezsgő, virág.

Lett meglepetésnek táncvizsga, táncgála. Azért a meglepetés, mert azt gondoltuk, abba a napba ez már tényleg nem fog beleférni.

Humán orvos, és sajnos műtét is volt. Majd a műtét eredményeképpen  rossz hírek is jöttek, jönnek.

Volt azután tanévzáró is, arra újabb csokor virággal, újabb bizonyítvánnyal, évkönyvvel, elismeréssel.

Volt 12-13 órás próbanap a lányomnak (a fiam már május közepe óta nyomja)  

meg meccsnézés is volt, többször is.

Közben otthon csak szaladt-szaladt a ház, nagyjából 30 felé, és esélyem sem volt arra, hogy embernek való életteret hozzak létre. Nőttek a pizzásdoboz tornyok, elveszítettem a fonalat, hogy legalább kenyér van-e otthon, mert én nagyjából csak sörözni-hálni-halni jártam haza. Már annak is örültem, ha sikerült egy tányérnyi helyet lepucolni az asztalon, hogy aki akar, annak enni lehessen…

Érzelmileg is káosz volt. Azt hiszem, rendesen végigzongoráztam egy elég bőséges repertoárt, mindenből jutott.

Felháborodás, büszkeség, aggódás, izgalom, féltés, idegesség, türelmetlenség, biztatás, bátorítás, vidámság, szeretet, sajnálat, és volt kétségbeesés is.

Ami nem volt: az elmúlt 10 napban sem volt gyűlölet és boszúvágy bennem.

Ezek csak azok, amik személyesen, kézzelfoghatóan érintettek.

És jött a 10 napban az a rengeteg külső hatás is, amire egyáltalán nem vágyik az ember: merényletek, kivégzések, terror, Franciaország részleges szétverése, tömeggyilkosságok és a nettó emberi seggfejség.

Meg persze, amire igen: a győzelmek, a szeretet apróbb, nagyobb megnyilvánulásai.