Zsina :)

Nem szerethetsz mindenkit és nem szerethet mindenki.

A munkahelyre pedig pláne nem barátkozni-szeretgetni járok. Az egy olyan csoport, aminek a tagjait nem én választottam. Olyan, mint a család.
7 éve vagyok a mosti helyemen, ugyanabban a beosztásban, jelenleg 150 emberrel vagyok napi kapcsolatban. Szerinted?
 Vannak kollégák, akik konkrétan ki tudnák hozni belőlem az állatot.
 Ha engedném. Nem engedem.
Mosolygok, hülyéskedek, egy-egy pici megjegyzéssel elveszem a piszkálódásuk élét. Alapvetően tegeződünk, de van olyan, akivel azóta tudok emberi módon kommunikálni, amióta "visszamagázódtunk".
Rájöttem, senkit nem tudok megváltoztatni, ha ő eltökélte, hogy engem nem szeret, akkor akármit csinálhatok, nem fog szeretni. A magam részéről gond nélkül együtt tudok élni azzal a tudattal, hogy nem vagyok jó mindenkinek.
Viszont, amióta tökéletesen, felvállaltan önmagam vagyok, azóta azok is kimutatják, hogy elfogadnak, akikkel addig szinte egyáltalán nem beszéltem.
Szóval az, hogy egy közösség NEKEM mennyire elfogadható, csak rajtam múlik. Cipelhetek sérelmeket, régi szurkapiszkákat, dédelgethetek bosszút. Ha az nekem jó.
De valóban jó-e?
Persze, szerintem mindenki van úgy, hogy "hábazmeg ezt egy kanál vízben megfojtanám", azután vagy megteszem és alkalmasint leülöm, vagy leteszem és tovább megyek.
Bosszúról álmodni és nem megvalósítani az hülyeség. :) Az ember csak magát csinálja ki. Tele lesz negatív gondolatokkal, frusztrált lesz, nem szeret bejárni, és a gondolatok folyamatosan lehúzzák, kedvét rontják. Álmodozom róla, tervezgetem, azután meg az jut eszembe, hogy úgysem fogom megcsinálni, úgysem vagyok elég bátor, úgysem éri meg, úgysem izé...
Na most akkor kit nézek le?
Kinek az önbecsülését cincálom szarrá?
A sajátomat, mert a kolléga-kolléganő ebből az egészből semmit nem tud, és lássuk be, valószínűleg nem is érdekli. Őszintén azt kell, hogy mondjam, igaza is van. Hiszen kit érdekel, hogy én nem érzem jól magam? Az legyen az én problémám. Az ő karrierje sínen, jól vagy magával.

Az más kérdés, ha az ember nem kapja meg a munkájához szükséges információkat.
Azt ki kell verni a környezetből, ha úgy, akkor kerülőúton, ha lehet, akkor egyenesen. Odamegyek és megmondom: nekem ez kell tőled, ilyen időközönként. Aztán, ha nem használ, akkor megismétlem a főnök előtt hangosan a kérést. És lehet tovább fejleszteni. Nem kerülőm meg, nem árulom be, csak mondjuk kicsit kellemetlen helyzetbe hozom. Ha nem teszem, akkor nem jutok hozzá a szükséges adatokhoz. Ez megint csak nem az ő problémája, hanem az enyém.

Melegen ajánlom mindenkinek ezt a cikket: A leszarás művészete

(Muszáj vagyok ideírni, mielőtt megest megkapnám, hogy osztom az észt, meg meg akarom mondani a tutit, hogy ez egoistán az én véleményem, az én életemből vett információkkal, saját tapasztalatokkal, oszt' mindenki azt kezd vele, amit akar)