Azon gondolkodtam, hogy miért tűnök én időnként antiszociálisnak, azon alkalmakon kivül is, amikor valóban antiszociális vagyok.
Alapjában véve társasági lény vagyok, csak...
Példájul itt van ez a kommenteléses buli.
Ritkán kommentelek, és ezzel azt hiszem, időnként megbántok embereket. Pedig nem akarom. Akiket olvasok, azok valóban érdekelnek. Blogtéren kívül is eszembe jutnak ésatöbbi. Csak nem kommentelek.
Egy jó ideje nem adok tanácsot. Részben azért, mert rájöttem, nincs jogom hozzá. Nem a te cipődben járok. Ahogy a múltkor Alessia mondta nekem, ahhoz, hogy tanácsot adjon, velem-mellettem kellene élnie (szerintem mondjuk a velem éléstől jó, hogy ő megmenekült, és én sem bútoroznék össze vele, pedig igen kedvelem). Az én megoldásom nem alkalmazható mások életére, akkor meg minek zavarjam őket össze vele. Ha félreértenek, még baj is lehet belőle...
Egy jó ideje nem is véleményezek. Pedig véleményem van. Általában mindenről. :P
Viszont nem akarom elrontani sem a másik, sem a magam napját azzal, hogy olyat mondok, ami nem tetszős. Az van, hogy nekem mindegy, ki milyen módon tesz keresztbe a saját életének és észrevettem, hogy elég sok ember csak olyat szeret olvasni, ami egybevágós a saját gondolataival. A legizgibb az, amikor úgy forgatják a szavaimat, mintha én is egyetértenék azzal, amit tulajdonképpen kifogásolok. :) Nekem erre nincs szükségem. Öreg vagyok én már bohócnak.
Nem bonyolódom a saját magam által írt posztoknál vitába. Sem itt, sem a fészen. Nem vitaindítónak szánom, csak leírom, mit gondolok, hogyan látja az egom a világot. Ha valaki beírja hozzám kommentbe, hogy ő mit gondol, akkor azt szívesen elolvasom, megforgatom magamban és ennyi. Nem kezdem meggyőzni a magam igazáról, mert nem biztos, hogy van a magamnak igaza, és nem kezdek el bocsánatot kérni azért, mert én másképp látok-élek. Az biztos, hogy valamiért az adott pillanatban én a leírtak szerint látom a dolgokat.
Ritkán csacsogok, főleg blogon. Ahhoz jelen kellene lenni, sűrűn vissza kellene járni. Erre viszont ritkán van időm és kedvem. Ha Viszont, ha az ember 1-2 dobásból kimarad, kevés esélye van teljes jogú "játékosként" visszaszállni a játékba.
Mi marad? Nem sok.
Jobbulást, örülök, jajjdejó, gratulálok, sajnálom, esetleg belinkelek valamit, ami érdekes lehet, témába vághat. Ezeket viszont őszintén. :)
Ez van.
10 év blogolás alatt eljutottam idáig.
Monnyuk egyáltalán nem sajnálom.
4 megjegyzés:
:) hasonlóképp gondolom, viszont blogolni, blogot olvasni még mindig jó
Nem sértődtem meg! :-))) A közös lakás az évek múlásával valahogy mindenkivel egyre nehezebb, én már leginkább egyedül szeretnék egy parasztházban, pedig kis kivétellel mindenkit szeretek magam körül... de olyan jó (lenne) az a kis privát szféra!
Én néha szoktam beledumálni akár ismeretlen FB oldalakba is.. mert akkora az Isten állatkertje, hogy nem lehet kibírni. Kultúrásosan elmondom a mondókámat, de aztán nem nézek vissza, mert veszekedésbe bonyolódni már nem az én műfajom.
Én már megszoktam ezeket a kommentelési szokásaidat, bár néha jó lenne megrágni valamit, de majd megint talizunk az Őrségben, és akkor rágunk. :-))))
Én szeretem az építő jellegű hozzászólásokat... lehet, hogy akkor úgymond az "elevenembe" vág, de elgondolkodom rajta, pont ezért...
én a rosszindulatú, gonosz megjegyzéseket nem szeretem, azok lehúznak...
Sokszor én is úgy vagyok vele, hogy ha nem tudok érdemben hozzászólni valamihez, akkor inkább hallgatok. Saját blogban meg pontosan tudom, hogy ki az, akire "számíthatok", akiről tudom, hogy akkor is olvas, ha csak ritkán szól hozzá. Az "itt vótam" jellegű kommenteknek tényleg ritkán van értelme :)
Megjegyzés küldése