Angyal mese

-Khmmm, khmmm

Az angyal már a köhögés előtt érzékelte, hogy valaki figyeli, de az irány beazonosításához kénytelen volt megvárni valami neszt, zajongást. A köhhintés erre tökéletes volt. Persze, helyzetéből adódóan elég nehéz volt megkeresnie a hang forrását. Most viszont addig forgatta-tekergette magát a lapáton, hogy sikerült lefelé néznie. Igaz, hogy közben erőteljeseket reccsent hófehér hosszú inge.
A fiú elég messze ment már ahhoz, hogy ne törje ki a nyakát az angyal bámulása közben, de a szemét le nem vette róla. Az angyal, hogy méltósága maradékát megőrizze, szigorúan összefonta karjait mellkasa előtt és dübörgő hangon megszólalt:
-Ne bámulj ember!
A srác bámulta tovább, majd megszólalt:
-És ha bámullak, megölsz?
Az angyal elképedt, nem erre számított. Nem öl meg ő senkit, nem is tehetné, nem végrehajtó, hanem segítő, olyan „szociális munkás” féle.   –Nem, dehogy, nem azért jöttem, meg kell keresnem valakit. Azért küldtek. - felelte hosszas gondolkodás után.
-Akkor meg? Miért ne bámulhatnálak? –kérdezte a fiú kicsit szemtelenül, továbbra is kitekeredett nyakkal bámészkodva. Közben egy szál cigit vett a szájába, meggyújtotta, és beleszívott egy nagyot.
-Azt dobd el, az egészségtelen. –szólalt meg dörgő hangon az angyal.
-Ahha, persze. Egy szélerőmű lapátján lógni biztosan sokkal egészségesebb. –nevette el magát a fiú.
-De én legalább halhatatlan vagyok, úgyhogy nekem nem árt.
-Majd árt, ha felkel a nap, és észreveszi a sok nagytudású, hogy itt vagy.
-Engem nem bántanak, én angyal vagyok.
-Nem? Ez biztos? Hát nézzük: jönni fog Pörc atya, aki rögtön Istenítéletet fog emlegetni, tüzes esővel, lassú kínhalállal, mert ő nélküled is állandóan az Isteni büntivel riogatja az embereket. Ettől megijednek a hívők, és Rád fognak haragudni, mert eddig jól elvoltak a maguk kis megfoghatatlan hitével. Azután jönni fog Vekker, a polgármester, aki ateista, úgyhogy csalást, szemfényvesztést fog kiabálni, és ő, és a többi hitetlen ember szintén Rád fognak haragudni, mert eddig ők is jól elvoltak az Isten nélküli világképükkel. Azután jönni fog majd a Pohos, ő a szélerőmű tulaja, és baromi pipa lesz rád a kieső munkaórák és elmaradt haszon miatt, és hívni fogja a rendőröket. A nagy közös csalódottság és harag majd összehozza őket, addig ügyeskednek, amíg leszednek onnan, és akkor apró ízekre szednek.
-És az miért árthat nekem, ennek a testnek nem árthatnak. Leszednek, és végre visszaemelkedhetek az égbe, ahonnan jöttem.

A fiú gondolkodott kicsit, mintha mérlegelné, mennyit mondhat - Nem, nem fogsz tudni elmenni. A tested nem fog ugyan sérülni, de a lélek, amivel most ide küldtek, annyira tele lesz majd gyűlölettel, fájdalommal, félelemmel, hogy a szárnyaid nem fogják elbírni a súlyt.
-Buta ember vagy te. Én nem érzek. Sem gyűlöletet, sem fájdalmat, sem semmilyen emberi érzést. Nekem ez nem árthat.
-Nem, te nem érzel, az biztos, de akik itt lesznek, azok ezt mind érezni fogják. És az a mérhetetlen szeretetlenség ami bennük van, le fog húzni téged, mert téged a segítésre teremtettek. Te nem az érzést fogod érezni, te az érzések súlyát fogod megkapni. Ahol szeretet van, ott könnyű repülni, de itt…

A fiú megkerülte az oszlopot, és, bár most látszott csak, hogy kicsit púpos, a szervízlétrán egészen gyorsan elkezdett felmászni a lapátokhoz. Az angyal próbálta megnézni, mi történik mögötte, de a 3 reccsenés után a fiú ráförmedt, hogy maradjon nyugodtan, ha már ő elindult felfelé, legalább ne másszon hiába.
Nagyjából félórába telt, mire felért a beakadt fehér szárnyakhoz, beszorult inghez. Óvatosan előre mászott, és próbálta a lapátoknak támaszkodva kiszabadítani az angyalt.
A szárnyak végre kiszabadultak, az angyal felröppent rögtön a láthatatlan-magasba, és meglökte tengelyt, a fiú pedig átfordult, és megkapaszkodott az egyik lapátban. A következő pillanatban az angyal elkapta és leszállt vele. Óvatosan letette a fűre és várt.   
A fiú dörzsölgette a karját, a vállát, és próbálta legyűrni a félelem okozta hányingert. Közben mindketten észrevették, hogy a falu szélén már gyűlnek az emberek, és feléjük mutogatnak. A fiú előkotort még egy szál cigit, rágyújtott majd elindult a faluval ellentétes irányba. Elfordultában csendesen odavetette:
-Indulnod kellene. Tudod, mondtam, hogy nem jó, ha itt találnak. Menj már.
-Neked nem lesz bajod? - Kérdezte zavarodottan az angyal.
-Nem tudom. Talán lesz, talán megúszom, mint minden mást is eddig. Minden esetre vissza most nem megyek. De te azt mondtad, valakit keresel…
-Ja. Igen. – vette fel a fiú tempóját a lény. - Egy másik angyalt. Talán 200 éve, hogy itt ért földet ő is, és most szeretnék megkérdezni odafent valamiről.
-200 év? Nem kapkodtátok el a keresést. Azóta már a föld másik felén lehet. –nevetett a srác.
-Hát, ha most van rá szükség –mosolyodott el az angyal is. –Egyébként nem lehet túl messze, tudom, hogy a közelemben van. Mondjuk akár te is lehetnél. 
-Menj a francba! –válaszolt hirtelen indulatosan az angyal szemébe nézve a fiú. -Hogy lennék én angyal. Itt vagyok púposan, egész életemben kinevettek, csúfoltak. Az angyalok szépek, nagyok, erősek…
-Hát, ebben igazad van. - bólogatott egyetértőn és tündöklőn az angyal.
És csendben ballagtak tovább

A korábban feldühödött falubeliek csendben nézték a távolodó 2 emberfeletti ragyogó alakot. A távolodó fehér és fekete szárnyakat.
Nem értettek semmit, de olyan békés csend lett, mintha angyal szállt volna el felettük.