de nem a film.
Elég régóta gyötrődünk már egymással, én és a kontrollom. A pszichébácsim is megmondta anno, hogy nem nagyon tudok lazítani, folyamatosan kell, hogy fenntartsam a kontrollt. Berúgni is egyszer sikerült igazán öntudatlanra, de akkor is csak Életet ijesztettem meg, mert egész éjjel mozdulatlanul aludtam. Viszont máig zavar, hogy nem emlékszem a hazaútra. Hörr.
Szóval nem találtam ebben semmi jót, évek óta csak gyötör, főleg, hogy a környezetem végtelenül rugalmatlannak tart és már én is elhiszem.
De a múltkoriban, hallgatva a különböző oldalról jövő, indulatokkal teli nyilatkozatokat, véleményeket, facebookos riposztokat, dühös, elvakult fröcsögéseket pro- és kontra, rá kellett jönnöm, remek dolog ez az eddig nagyon utált önkontroll.
Ugyanis nem vagyok zsigergerjeszthető és nem vagyok fanatizálható.
És azt gondolom, ez ma itthon mérhetetlenül nagy kincs.
3 megjegyzés:
Na, az jó, mert én is maximálisan önkontrollos vagyok, mindig, minden helyzetben.
Azt megtanultam már, hogy időnként hogyan kell elengedni ezt a kontrollt, de ez is egy tudatos döntése eredménye minden alkalommal.
Ez az alkohol esetében is jelentkezik, időnként van, aki vitába száll velem, hogy kizárt dolog, hogy nem rúgok be, és kitalálja, hogy márpedig most "berúgat". Már nem vitázok, ráhagyom. Ihatok én akármennyit, ha úgy döntök, hogy józan maradok, akkor az is maradok, de ez az életem többi területén is így működik. Amit én eldöntök, az úgy van. Ennyi :)
Van, aki szerint ez nem jó, szerintem ez így teljesen rendben van, hogy én vagyok a tudatom-kontrollom főnöke. :)
Őrizgetjük a "függetlenségünket"(?)...(-:
Neem, nem vagyok független. Semmilyen szempontból. :)
De nem tudok feltétlenül meghajolni sem eszmének, sem embernek.
Megjegyzés küldése