erősen fáradt

Néha jó, hogy megengedhetem magamnak, hogy elvesszek. Nem azért, mert az jó, hanem mert jó a tudat, hogy lehetek gyenge is,  mert szok mellettem lenni egy ember, aki, ha nagyon elveszek, akkor megtalál, és segít felállni, meg leporol, meg buksisimiz.

Most meg nem jó, hogy nem veszhetek el, hanem állandóan magamat kell keresnem, találnom, Münchausen báróként ki kell rángatnom magam a sárból. De megteszem, mert ügyes vagyok.
Most egyedül érzem magam (gyerekek jelen helyzetben nem tényezők), ráadásul egy szar érzelmi, döntési helyzet, és egy hosszú, fájdalmas beszélgetés után állt be a derekam   elő egy újabb érzelmi padlófogás. Az a  cseppet sem kellemes szitu került elő, hogy idegesebben, fáradtabban, és sokkal reménytelenebbül fogok jövő szerdán visszamenni a munkahelyemre dolgozni, és ennek ellenére nagyon gáz, hogy alig várom, hogy szerda reggel legyen, és leléphessek a családi hajlékból.
Ha nincs melletted senki, akkor legalább tudod, hogy csak magadra számíthatsz, és adott esetben leordíthatod a polcszerelőt, a csapszerelőt, a festőt, ha késik, ha nem csinálja, ha szarul csinálja, és ötvenszer rátelefonálhatsz, és anyázhatsz és fenyegetőzhetsz, hogy nem fizetsz, hogy mást keresel.

Hiányzik az ebédlőasztalom, a szokott rendetlenségem, a normális fürdőszobám, a nemsárgafoltos mosdókagylóm, a nappalim, a lányom lelkibékéje és a sajátom. Ez a mostani helyzet, bár kezdek úrrá lenni a káoszon, egyre távolabb viszi tőlem az otthont, mint olyat. Én ezt nem fogom jobban szeretni attól, hogy a saját munkám van benne. Én ezt most kezdtem el gyűlölni. Igen, ma 2013.08.15-én, csütörtökön.

A kérdés, hogy valóban jó-e, ha egy nő rájön, milyen rohadt nagy ereje van, ha muszáj? Hogy ki kell-e hozni azt az erőt, amivel hegyeket, házakat, egy egész életet meg lehet rázni.
Jó-e ez a nőnek?
Jó-e ez a férfinak?