És vége az iskolának.
Nem vagyok tanár, "csak" szülő.
Szülő, aki most örül.
Örülök, mert erlég nagyok már a gyerekeim, nem kell folyamatos örzésről gondoskodnom.
És, mert nem kell reggelente két álomkóros gyerekkel "harcolnom", mert nem kell szendvicseznem. mert nem kell azon aggódnom, hogy megcsinálták, vagy nem, hogy megtanulták, vagy nem, hogy eszükbe jut, vagy elfelejtik, hogy odaérnek, vagy lekésik, hogy ők bántanak, vagy őket bántják, hogy..., hogy..., hogy....
Igen, hogy megfelelnek-e a társadalmi elvárásoknak, az én elvárásaimnak, az iskola elvárásainak, vagy csak a harcolunk, vitázunk vég nélkül.
Most jön nekem is némi lelkiismeret pihi.
Mert L'oreal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése