Anyák napjára

Drága Anyu.

Nehéz erről beszélni, de azért na figyelj jól, csak el kell mondanom valamit. Tudod, azt hiszem, én jól kitoltam magammal.
Évekkel ezelőtt, egészen más okból elmentem pszichomókushoz, meg eljártam Hellingerre is. És, ami szintén nem elhanyagolható, lassan, de biztosan gyarapodnak a mögöttem levő évek is, amiket egy ideje igyekszem némi figyelemmel és bölcsüléssel is feltölteni.

Olyan egyszerű volt az életem, amíg nem kellett szembesülni azzal, hogy nagyon hasonlítok rád, meg egy csomó dolgot rád lehetett fogni, mert ilyen voltál, meg olyan, meg túlféltettél, meg túlaggódtál, meg túlbecsületes voltál. Jól meg lehetett bántódni, fel lehetett húzni az orrom (ami kicsit krumplis, mint a tiéd), meg jó nagyot lehetett rá legyinteni.
Azután a pszichónál kiderült, hogy tényleg te vagy egy csomó dolognak az oka, és tényleg belőled fakad az ön-, és világgondjaim egy része, és, hát tök jól lehetett volna itt bűnbakozni veled, mert most már, ha papírom nem is, de élményeim voltak a gyökerekről.
Lehet, itt be kellett volna fejezni az egészet, de én kicsit más is vagyok mint te. Nekem ennyi nem volt elég. Én nem akartam itt megállni, mert akartam, hogy változzon, hogy változzak. Hogy az, hogy kiderült, az anyák az okok (aminek meg az anyák előzményei voltak az okai (jó kis lánc)),  nem kell, hogy a gyerekek pont olyanok legyenek, hogy azt hurcolják, hogy azt adják tovább.

Azt hiszem, egész jól sikerült.
Ami olyan bennem, mint benned, és számomra elfogadható és beépíthető, azt megszerettem, azzal eggyé váltam.
Amivel nem nagyon tudok mit kezdeni, azt leginkább csak tudomásul vettem, elfogadtam.
Ami számomra vállalhatatlan (van ilyen is, miért ne lenne?), azon tudatosan próbálok változtatni, vagy legalább odafigyelek, hogy ne boruljak ki tőle és téged se borítsalak ki.

Már nem a mondanivaló miatt nehéz felhívni téged, hanem azért, mert belelendülsz és nem tudjuk letenni.
Nem nehéz mesélni magamról, mert már nem érzem, hogy terhelnélek vele, tudom, hogy kell, hogy tudj néhány dolgot (és a gyerekek úgyis elmondják).
Nem nehéz kérni, mert tudom, hogy szívesen adsz, amíg van miből.
Már te is változtál, elfogadtad, hogy nagy vagyok, hogy felelősen gondolkodom, hogy döntésképes vagyok.
Már nem meggyőzni akarsz a magad aggodalmairól és azok igazáról, hanem megpróbálod megérteni ami én vagyok és megpróbálsz úgy segíteni, ahogy nekem jó.

Már csak egy dolog nehéz. Megkérdezni, hogy vagytok.
Mert mindig félek, hogy egyszer csak jön a NAGY BAJ, jön a KO, amit majd nem lehet elegánsan kívülről nézni, amibe félek, tehetetlenül fogok belesüllyedni.
Nehéz szeretni téged.