Válogat

Tegnap azon gondolkodtam, mégis felejtős, hogy ma itthon maradjak szabadságon, hiszen igazán nem volt rá okom. A szabik száma meg ugye, véges.
Azután mégiscsak, mert hát könnyen lehet, hogy állati doki csak napközben ér rá, akkor pedig vinni kell.

Itthon maradtam, és jól tettem.
Olyan kimerültség van rajtam, hogy reggel óta egyfolytában csak kelek-fekszem, olvasok, alszok. Délután 1-kor ettem először, mert sem étvágyam, sem erőm nem volt hozzá. Nem fáj semmi, de totális nihilérzésem van.
Persze nem csoda, a tegnapelőtt és a tegnap mentálisan/idegileg túl eseménydús volt, és a fölösleges részeket valamikor kipakolja az agy, mert muszáj szelektálnia.